Vers

Az Atya

Ki vagyok én -

kérdeztem az apám,

ott feküdt a sezlonon,

erősen markolta a hasát,

este hat és már,

teleitta magát.

Ki vagyok - kérdem,

mégiscsak ő az apám -,

hogyan lettem,

hogyan születik egy isten.


A sezlon mellett álltam,

csak mi voltunk

a konyhában ketten,

a gázon lábas,

a kenyér kibontva

a szekrényen,

így él az isten,

ha már mindennel készen,

földdel, bolygókkal, velem,

s a mindenséggel.


Miből lettem - újra kérdem,

s ő előre dőlt

fölé a kőnek,

alá az égnek.

Valamit morgott: az anyád,


Ma újra jött

Ma újra jött és

életben tart a sátán,

ma megint rámsózott

egy napot.

Hiába mondtam:

elég volt,

hiába mondtam:

nem akarom.


Ma újra jött fejemre

szórta az eget,

továbblökött,

napra nap,

nem éltem

még eleget.


Megint itt van

és ad nekem,

nem elvesz,

mert így fáj,

nevet az arcomba,

leköpi a testem.

Így élek leköpve,

és nem hoz

halált az isten.


Ma újra jött.

Keze van, lába,

feje, mint egy ember.

Nem olt tüzet,

nem olt lelket,

csak int, hogy

nekem élnem kell.


Arca arc,

szája száj,

foga fog.

Elfogja előlem

a napot.


Külföldi vers


Tudom, nem szabad,

de mit tegyek,

nem tart vissza puha kéz,

vas akarat,

hogy verset írjak,

mikor nem vagy velem,