Alan Taschén

A Litera Alantas én című előszilveszteri rendezvényére

Alan Taschén nem volt a haverom, nemhogy egész, de még felebarátom se. Öregebb is volt nálam, meg nem is kedveltük egymást. Mondhatni utált, és én is utáltam őt. 1860-ban született száz évvel a születésem előtt Wiener Neustadtban, de hogy ne nézzék vidéki bunkónak, a najstadtot, mikor Bécsbe került egyetemre, lehagyta, s igazi víner lett, mint a snitzli. Patológusként dolgozott Bécsben, ilyen stüszivadásznak öltözött osztrákokat preparált. Bécs akkor is kis város volt.


Az aktuális ádám*

Az aktuális ádám előadást tart. A tévé veszi. Budapesti szín. Azt mondja, ne cselekedj. Azt mondja, az aktivitás viszi csődbe a személyiséget. Keleti auktoroktól idéz (Lao-ce, Lie-ce Csunag-ce, Kungfu-ce, Mo-ti), ők már kétezer éve is tudták, számunkra megalázóan régen. Az aktuális ádámnak ez a foglalkozása, a keleti tudományok doktora.


Tiborc új panaszai


A litera felkérésére, az Új Színházzal együttműködésben öt kortárs drámaíró írta át Tiborc panaszait: Erdős Virág, Egressy Zoltán, Lackfi János, Háy János és Zalán Tibor. Bánk bán eredeti megszólalásai közt az egyes részeket szabadon, saját, választott stílusban és módon átdolgozó-megformáló írók nevét jeleztük.


Netnapló a Literán


nullaegy - 2004. 01. 08.



nullaegy. nullanyolc

A naplóíró kinyitja a naplót, megkeresi a napot, január nyolcadika. Visszalapozok négy hetet - mondja, hogy jogos-e a vérzés, vagy mióma, de már a második hétnél megtalálja az ikszet. Tizenhat éves korától így jelzi az időpontot. Nem is emlékszik, mikor volt, hogy már nem a késéstől félt, hogy gyerek, hanem hogy korábban jön, hogy csak úgy elvérzi magát indok nélkül. A vizsgálatra gondol. A szövettanra, ahogy régen a Kolos bácsira, aki Amerikában élt és hozott a családnak dollárt, hogy a Kolos bácsi jóindulatú - erre. Aztán, hogy mire föl volna jó, a Kolos bácsi is csak egy-egy tizest nyomott a markukba a repülőtéren, holott egész héten százasban reménykedtek. Szóval a Kolos bácsi nem volt jóindulatú.


Szerda, halál, capuccino

Háy Jánosról – Szerda

A litera Naplopás című, 5. születésnapi partiján hét kortárs író olvasta fel naplóparódiáit, hét kortárs íróról a Merlinben. Garaczi László netnaplóparódiáját olvashatják Háy János stílusában.