„A közönség az egy pontos teszt”Gaál Tekla interjúja Háy Jánossal

Nem telt unalmasan az ősz számodra, több fontos esemény is történt az elmúlt hetekben, hónapokban „Háy János drámái körül”. Nem régiben mutatták be A Pityu bácsi fiát Beregszászon, a Beregszászi Illyés Gyula Színház előadásában, Bérczes László rendezésében, majd nyomban utána Budapesten is.
Miért Beregszászra esett a választás, és miért ott volt a bemutató?

Nekem általában nincs szerepem abban, hogy mikor hol, ki mutatja be a darabomat. Most sem az én ötletem volt, hanem Bérczes Lacié. Persze a dolognak nagyon örültem, eleve szeretem az olyan művészetei eseményeket, amelyek adott esetben mostoha körülmények között és nem a centrumból indulnak. A beregszásziak pedig csak helyzetük szerint vannak a végeken, mert egyébként a mai magyar színházi kultúra egyik legjelentősebb társulata. Úgyhogy nekem megtiszteltetés volt, hogy foglalkoznak a darabommal.  A bemutató meg ott kellett legyen, hisz van nekik ott egy kis színházuk, és közönségük is, akik kíváncsiak, hogy mit csinálnak éppen. Persze volt veszélye is az ottani előadásnak, a naturális nyelv végett, féltem, megorrolnak rám a helyiek, de végül túljutottunk a freudi cenzoron. Bár egy-két lófaszt a béke kedvéért azért kidobtunk.


Miben volt más Beregszászon? Úgy hírlik, Bérczes Lászó a fővárosi premierre egy kicsit át is alakította az előadást.

Az nagyon fontos egy darabnál, hogy milyen térben játszódik, a térre és a
térben játszanak a színészek, ott működik a díszlet. Ha pár négyzetméterrel nagyobb a színpad alapterülete, megváltozik a darab ritmusa, újra kell az egészet úgymond ritmizálni. Olyan, mintha egy felezőnyolcasban írt verset át akarnál tenni négyütemű tizenkettesekre. És a Thália tere egészen más. Sokat dolgozott Bérczes és Sárkány Sándor a díszlettervező, s persze a színészek is.

Miért ördögjáték A Pityu bácsi fia?

A Pál utcai fiúknak van egy ilyen dala, hogy mi lesz, ha egyszer felébred az isten… Hát ebben a darabban nem ébred fel, hanem átadja a terepet a sötétebb kollégának. S hogy ki a rosszabb, a patás vagy az, aki rá se baszik a világra, ne kelljen itt most Karácsony előtt eldöntenem.
 
November 11-én Az Egyesült Államokba utaztál, New Yorkban ugyanis felolvasószínházban láthatták az ottaniak a Gézagyereket és a Herner Ferikét.

A Gézagyereket Brogyányi Jenő és Pamela Billig kicsi színházi vállalkozásában (Threshold Theatre) idén már egyszer felolvasták New Yorkban. Most ez ismétlődött meg, illetve a University of New York szervezésében volt egy est: fél-fél órás felolvasás a két darabból, majd egy beszélgetés utána velem. A közönség szerette. Egyáltalán nem volt érezhető, hogy a darabok valóságalapjától, az un. reáliáktól nem tudnák megközelíteni az anyagot. Kicsit túl van dimenzionálva ez a kulturális különbözőség. Nekem sem okoznak problémát a Proust-szövegek, pedig igazán nem mondható rólam, hogy a francia arisztokrácia emlőin nevelkedtem volna.

Ki fordította angolra a darabokat és szerinted milyenek a fordítások?

A fordító Brogyányi Jenő volt, aki már számtalan darabot tett át angolra (nem csak magyarból, németből is). Az én angolom nincs azon a szinten, hogy megítélhetnék egy fordítást, de a közönség az egy pontos teszt. És amikor azt látod, hogy ott nevetnek, ahol kell, és akkor sajog nekik, amikor sajogni kell (hogy megtaláltam ezt a hülye szót, bocs), nem kell a fordítás miatt aggódni. Aztán az is látszik, hogy mennyire tudják természetesen mondani a színészek a szöveget. Ha jó a fordítás, érzed a ritmust, mert ők is érzik.

Van különbség az amerikai és mondjuk a német közönség között?

Hát biztos van, ezt azonban nem tudom megítélni, mert túl kicsi a tapasztalatom. Az amerikaiak, vagyis inkább úgy mondom a New York-iak nagyon nyitottak. Ez egyébként az egész városra jellemző. Én elég jól elvoltam ott, arányaiban pedig úgy tűnt, sokkal kevesebb a bunkó, mint Budapest utcáin.

Jártál már előtte is Amerikában?

Korábban nem voltam a tengeren túl. Egy csomó vicces dolog történt, pl. vendéglátóim barátjának, egy görög fickónak a jóvoltából véletlenül egy luxus-apartmanban laktam, Manhattanben. Az ágyamból látszott a szabadságszobor. Aztán tök vicces volt, hogy az első napon egy Ligeti-koncerten összefutottam Menyhárt Jenővel, aki az én kedvenc rock-zenészem volt, s így spontán létrejött New Yorkban a Jenő-Jenő találkozó, ugye a fordítóm is Jenő. Persze semmilyen hely nem tudja radikálisan megváltoztatni az ember életét, de módosíthat azon, ahogy a világot látja, s én némiképp mást gondolok most, mint gondoltam európai relációból, s pláne a magyar fertályról szemlélődve. Egyértelmű számomra, a magyar elit (kulturális és politikai) nincs felkészülve arra, hogy ebben a konstellációban értelmezze az országot, adott esetben a magyar kultúrához, a nyelvhez való kötődést. A konzervatív oldal archaizmusokkal él, a balfél meg tulajdonképpen semmivel. Ez kissé rossznak és kevésnek tűnik.

A Te munkád is benne volt a Nagy Könyv projektben, az Egri csillagok forgatókönyvét ugyanis Te írtad. Szeretted? Szerinted milyen lett a film?

Szívesen írtam, van némi közöm ehhez a török-projekthez. Szerettem volna, ha olyan forgatókönyv és film születik, amelyik megőrzi az eredeti mű érzelmi állításait, de nem süpped a nemzeti heroizmus ingoványába. Talán ez át is jött. Egyébként azt gondolom, hogy az Egri csillagok méltó a kitüntetett szerepre, annak ellenére, hogy persze nem ezzel a könyvvel fekszem és kelek.

A napokban lesz vége a Nagy Könyvnek, s megtudjuk, a szavazók szerint melyik mű lesz a kedvenc. Miben látod a Nagy Könyv fontosságát?

Lévai Balázs a Narancsnak adott interjúban elmondja, hogy például azért volt kisebb az érdeklődés a vártnál, mert a kortárs irodalom képviselői nem úgy vettek részt a játékban, ahogy részt vehettek volna. S így elutasították a Nagy Könyvet, s egyben azt a lehetőséget, hogy ezzel a maguk számára is figyelmet szerezzenek. Az a helyzet, hogy pl. a Szépírók Társasága próbálkozott beszállni, s tulajdonképpen sok mindenről született is megállapodás, de a gyakorlatba semmi nem került át. Azt gondolom, hogy ilyen játékokat akkor érdemes indítani, ha a kulturális elit is mellé tud állni. A játék kigondolóinak éppen a sikeresség érdekében ezt be kell kalkulálniuk, még akkor is, ha ez időt és kompromisszumokat igényel. Ha újra lenne efféle mozgalom, csak úgy lenne értelme, ha a ráfordított pénz olyan területeit is megsegítené az irodalomnak, amely területek méltatlanul rossz állapotban vannak.