A magyar betegA Litera Tótágas című előszilveszteri rendezvényére

A litera 6., Tótágas című előszilveszteri estjén a Trafóban hét író "egypercesét" hallhatták. Arra kértük szerzőinket, válasszanak egyet kedvenc Örkény-szövegeikből, és játsszanak vele kedvük szerint – írjanak rá parafrázist, használják ihlető forrásul, csavarjanak rajta még egyet, tetszés szerint fűszerezzék, és végül tálalják a közönségnek. Háy János írását olvashatják Örkény István: A tudomány csarnokában című egypercesére.  

A Népjóléti Minisztérium vörös műbőr termében a színpadon éppen Doktor Horváth Ágnes asszony mossa véres lepleit egy elöltöltős Whirlpool mosógépben. Ilyet fog minden beteg kapni, hogy saját magára moshasson, mert ez így higiénikus – magyarázza Ágnes asszony a súlyponti és súlypont nélküli kórházak röptében összehívott igazgatóinak –, ráadásul a gép tetejére odafér a miniszéf, annak tetejére pedig ülhet majd egy híres ember a hetihetesből például, szarabb kórházakban a rádiókabaréból, aki tréfás anekdotákba oltva elmagyarázza az egészségügyi reform lényegét, s időnként műzliszelettel, valamint Bajor Imre és Gálvölgyi János képes életrajzi köteteivel kínálja meg gyógyulni vágyó honfitársainkat. Már ez is mennyivel korszerűbb, mintha jobboldali kormány volna, mert akkor tokaszalonnát, mangalicapörcöt meg Anonymus Gesta Hungarorumát lőcsölnék rá a betegekre, amitől még az is felfordul, aki történelem szakot végzett az ELTE-n, nem még a sima egyszerű baloldali beteg. A gépekhez különben rendkívül előnyös áron jutott hozzá a minisztérium. A Kóka János káefté a beszállító, ez a cég persze semmiféle kapcsolatban nincs a valahai gazdasági miniszterrel, csak névazonosság, sőt még az sem, hisz mindenki tudja, a volt gazdasági miniszter nevet változtatott, jelenleg, David Kókafield, the Magic néven él és turnézik országszerte. Új műsorában káprázatos gyorsasággal tünteti el az SZDSZ maradékát, majd utána afféle bónusztrekként a lenyűgözött közönség előtt látványosan megszabadul a személyiségét gúzsba kötő liberális alapelvektől.

A gép egyébként – magyarázza Ágnes asszony – multifunkcionális, egy kattintással átállíthatjuk ruhamosásról hullamosásra. A korábbi mosási technikát mesze felülmúlja az új készülék, a tetemen nem marad se gyümölcs, se vörösbor, se hullafolt, olyan patyolatfehér lesz, mint új korában. Ennél a mondatnál váratlanul visító sakálhangot adva felpattant a Nyíregyházi kórház igazgatója és öles léptekkel az ajtó felé rontott. Oly gyorsan érte el a bejáratot, hogy az ajtó túloldalán leskelődő takarítónőnek öltözött Mikola Istvánnak már nem volt ideje arrébb ugrani. Így történhetett meg, hogy a hatalmas rézkilincs leterítette a magyar egészségügy oberstrumfűrerét.
– Úr isten, Pityu – kiáltott fel a nyíregyházi kórház igazgatója, hisz az ősz daliával valaha együtt jártak egyetemre, meg különben is egy pártban voltak, meg most is abban, bár ez nem az a párt. Az újabb kiáltásra a meglepett igazgatók odasereglettek az ajtóhoz, még Ágnes asszony is elhagyta a pulpitust, s a mosógép eukompatibilis használati utasításával szárnyaló mozdulatokat téve odaszökkent az ájultan heverő riválishoz. A sok orvos, egymást lökdösve próbálta életre kelteni a Mikolát, akiről mindenki tudja, normál állapotban az etyeki korda-stúdióban instrukció nélkül tudná eljátszani a német vezérkar bármely tagját. De minden hatástalan volt: az a nagy ember csak nem ébredt.
A hír rögvest eljutott Deutsch Für Tamáshoz, aki ez idő tájt a Damjanich utcai Kaisers előtt osztogatott szórólapot a királyság visszaállításáról. Épp Vörösmarty Búvár K und K című versét értelmezte a Nemzeti Őrsereg egri különítményének, akik véletlenül épp ott álltak meg busszal kolbászt venni meg bort az esti tüntetéshez, vöröset és fehéret, hogy éjszaka bebaszva tudjanak majd árpádsávot hányni. Bocs testvéreim – szakította félbe magát Deutsch-Für –, most hí nemzetem, azonnal lóra kapott, s már vágtatott is a Népjóléti Minisztérium felé. Oly sebesen haladt, hogy alig volt ideje felhívni a hírtévét, meg Csintalan Sándort, aki a fidesz közeli média verés-szakértője. Mire odaért Mikola már éledezett. Helyesebben éledezett volna ájulásából, de Deutsch egy kiáltással: mi lett veled Pistám, és egy ölelésnek álcázott fejeléssel újra leterítette a hőst. Várjál bazmeg, még nincsenek itt a hírtévések súgta a fülébe és lopva egy doboz barbon borotvahabot nyomott a szájába. Habozzá, Pistám, kell a látvány a médiának, majd Csintalan Sanyi lemossa, ha kész a felvétel.
A csődület egyre növekedett a hírtévé érkezett először, de hamarosan a konkurens kereskedelmi, közszolgálati és egyéb csatornák is befutottak, a végén még az Erotozóna nevű szextévé is beállított, mert az egyik szerkesztő, aki történetesen Vámosmikolán született, állandóan összekeverte Mikola Istvánt Vámos Miklóssal. A stáb most is abban a hitben érkezett, hogy Vámos Miklós, az ismert író hever erotikus pózban a Népjóléti Minisztérium folyosóján.
Ott tolongott a magyar sajtó krémje a folyosón, ha lehet ezt a szektort a krém metaforával illetni, csak a terem volt üres, helyesebben majdnem üres, hisz az a beteg ott hevert, akit Ágnes asszony előadásához applikációként hoztak az Országos Traumáról. Eredendően életveszélyes állapotban volt, s most így az infúzió és a lélegeztető nélkül, amit a szállítók az egyszerűség kedvéért nem hoztak magukkal, tényleg a halál peremére csúszott. Sebestyén Márta jelent meg előtte, a Szerelem, szerelem c. dalt énekelte, utána Juliette Binoche hajolt fölé, és Je t’aim, Je t’aim mon amour szöveggel dúdolta el a francia változatot, de minden hatástalan maradt. Végül a két híres asszony belekezdett a lakodalmas rock legújabb slágerébe, a Tébékassza, tébékassza / az életem tönkrebassza kezdetűbe, de a beteg meg se röccent, szemei kimerevedtek, arcán valami olyasféle megnyugvás látszott, hogy immáron nem vagyok magyar beteg, végre ufó lettem vagy angyal és soha többet nem kell se elénekelnem, se meghallgatnom az Ez az én hazám című dalt.
Az eredeti Örkény-egyperces
Örkény István: A tudomány csarnokában
A Magyar Tudományos Akadémia úgynevezett Vörös Plüss Terme előtt rosszul lett egy fiatal nő, miközben a réz ablakkilincset pucolta. Görcsökben vonaglott, szájából hab szivárgott, s épp fejét verte a padlóhoz, amikor a Vörös Plüss Teremből kiözönlött az a százhetven orvostudós, akik Gunnar Ingridsson Nobel-díjas biológus előadását jöttek meghallgatni.
A magyar tudósok tanácskoztak, futkosni kezdtek, különféle orvosságokkal kísérleteztek, kihívták a mentőket, sőt a tűzoltókat is, mert - kiváltképp egy külföldi híresség előtt - mindent el akartak követni a betegért, még azt is, hogy az ablakon kilógassák. (Hátha a tüdejébe ment egy kavics.) Ámde a lány csak hánykolódott, köpte a habot, és fogvicsorított, míg csak Gunnar Ingridsson meg nem szólalt:
– Ne adjunk neki egy pohár vizet?
Erre nem gondolt senki. És, tessék, a víztől a lány eszméletre tért, megnyugodott, és elégedetten folytatta az ablakpucolást.
Ekkor azonban ott termettek a Televízió riporterei, akik a Nobel-díjast, kezében a fél pohár vízzel, a kamera elé állították. A leányt megkérték, hogy még egyszer dobálja magát és igyekezzék habot verni a szájából, ami sikerült is.
Sajnos másodjára a görcsöket nem tudták csillapítani, a leányból csak úgy
dőlt a hab, pedig a nagy tudós nemcsak a maradék vizet itatta meg vele, hanem még egy pohár szódát is hozatott, de az is hatástalan volt. Ki érti ezt?