A női költő a mesébenMenyhért Anna bemutatása

A női állat a mesében – kezdi Menyhért Anna az egyik versét, s nekem rögtön eszembe jut, hogy eddig nem gondoltam, hogy női álltatok vannak a mesékben vagy férfiállatok, csak azt gondoltam, hogy állatok. Még arról a nyomorult Kangáról sem jutott eszembe, hogy a gondatlan mama prototípusa, vagy hogy a nyuszika egy teleki téri kofa. Vajon más művek hőseiben hogyan működik a nemi jelleg? A klasszikus regények szereplői például a lehető legtermészetesebben férfiak vagy nők, de számomra, mint olvasó számára hordoznak valami, a nemi meghatározottságot egyáltalán nem érintő általános érvényt. Emiatt valójában soha nem fixálom őket a férfiak és nők halmazában. Bovaryné vagy Anna Karenyina sorsa az én sorsomra világít, holott egyáltalán nem ugyanabban a nemi karanténban vagyunk, sőt, a sorsukat ilyenné-olyanná generáló alapok alapvetően különböznek az enyémtől, és teljes mértékben következnek az ő női társadalmi identitásukból. De mért is jelentene akadályt a reáliák halmaza? Bármely korban, bármely társadalmi szituációban élő hősök válhatnak számunkra a legközelebbi barátainkká, ha a mű jó, s valóban odakeveredik az „erősebb lét közelébe”.

A női írónőnek úgy látszik jobban feltűnik a nemi identitás, női állatok – írja –, ráadásul, hogy általában ravaszak (settenkedik, lopakodik, kiszimatol), de itt nem érdemes továbbmenni, mert még a végén kiderül, a meséket rosszindulatú fallokraták írták a női nem megalázása végett. Maradjunk ott, hogy a női írónő alapvetése, hogy az eddigi kanszagú szemléleti pozíciót képes lecserélni, s az új, női szemléleti státuszból képes végre belülről ábrázolni azt, amit a férfikollégák csak kívülről, saját nemiségüktől befolyásolva tudtak. Ő majd kompetensen fog mozogni a női mosdóban, és persze meg kell majd küzdenie (és meg is fog) az inkompetenciával, amikor hősét követve véletlen a férfivécébe lép be.

Persze ez – minden feminista híreszteléssel szemben – nem minőségi kérdés. Sárközi László költő hajléktalan. Ez az ő életét alapvetően meghatározza, de esztétikai értelemben nincs jelentősége, pusztán rendelkezik egy olyan adottsággal, amivel más nem. Hogy ebből születik-e jó minőségű anyag (egyébként születik), az ő tehetségén múlik (és van neki). Szóval botladozunk az életünket így-úgy meghatározó grádicsokon, élünk ezekkel a meghatározottságokkal, melyek közül adott esetben központi szerepet kaphat a nemiség, miért ne, de a cél, hogy oda érjünk, ahol a nemileg nem identifikálható lét ragadható meg. Minden valóságelem, amit belepörgetünk a műbe ezt kell hogy szolgálja.

Hogy mért is vacakoltam ennyit ezzel a női líra dologgal? Mert költőnőnk maga is dialógusba keveri magát az egyre terebélyesedő kortárs női lírával. Női líra című versében egy kicsit rosszindulatú jellemzését kapjuk a címben megnevezett tematikának, öreg nőgyűlölő férfiszerkesztők hangját véljük meghallani a lánydalon keresztül: „Túl csupasz? Túl érzelmes? / Túl egyszerű vagy okoskodó? // Túl, túl, lépj túl, /ne illeszkedj. Aztán következik egy tematikai meghatározás: Szerelem, család, szex (esetleg), / biológia, otthon, mindennapok. // Hatalmas eseményekről / nem számolhatok be. // A lelked nem vers, / nincs benne horderő. //Emelkedj el, sűríts. És tényleg ez a tét, hogy a publicisztikus felvetéseken túl megmozdul-e valami. Mert vegyük úgy, ajándék is az, ahonnét az ember szemléli a világot, hogy megteremthet egy Annát, egy kislányt például (bár némikor ez a kislánystátusz kicsit szokványos – bizonyára a kisfiústátusz is), s onnét nézheti az anyát például, ahonnét egy férfi atyafi soha se látja, onnét nézhet rá arra, ami egy gyerek, ahonnét apai pozícióból nincs kép. Felhasználni és túllépni, ahogyan túl kell nemtől függetlenül mindenkinek lépni azokon a paneleken, amelyeket kézenfekvően meg tud ragadni. Persze, tagadhatatlan, egy női szemléleti státuszból megemelni a szöveget most nehezebb, mint férfistátuszból, és ez nem közvetlen az úgymond férfitársadalom akadályrendszere miatt van, hanem mert iszonyatos ideológiai terheket nyom rá a feminizmus a női alkotókra, s mint tudjuk az ideológia a társadalmi harcokban hasznos eszköz, de a művészet terepén maga az öngyilkosság. Olyan most női szerzőnek lenni, mint magyar költőnek a nemzeti identitás megteremtésének idején, mondjuk a 19. század első felében. S ebbe nem kisebb tehetség bukott bele, mint Vörösmarty. Szóval az elbukási esélyek óriásiak.

Mindezeken a jó és rossz adottságokon túl mit is tud Menyhért Anna költészete? Az első észrevétel, hogy a versekben megfogalmazott én korántsincs oly distanciában tartva, mint azt én helyből szükségesnek vélném. Nem ritka, hogy már a cím jelzi a női attitűdöt (A külső nő, Tetszem, Morzsanő, Rókaszív), sőt, attól sem riad meg, hogy a saját nevével alcímezze a verseket (Anna vágya, Anna kislánykorában, Anna bukása stb). Mintha explicite bevállalná az azonosságot. Ennek persze van pozitív hozadéka, hisz rögtön bizalmi terepre kerülünk, mondhatni az őszinteséget kétségbe se lehet vonni. Ugyanakkor a veszély, hogy a privátba csúszunk, az bizony ott settenkedik. S amit tud még, és itt nem kerülhetem meg, hogy szóbahozzam, átlag költőnél nagyobb irodalmi tudás áll a szerző mögött, s némi praxis az irodalomkritika terepén. Mindezek ellenére dicséretes, hogy mégsem az elméletből gyártja a verseket, sem az erudíció – kortárs magyarok körében egyre terjedő – ragálya nem dögleszti meg a szöveget (jó, egy-egy értelmiségi elszólás azért becsúszik, de kinél nem). Szerzőnk célja, hogy a valóság felől ragadja meg a versben szereplő ént, hogy a világból, s ne a világra épülő kultúrából teremtse meg a mű valóságát. A szinte verses regénnyé terebélyesedő ciklus, melyből itt csak kiragadott részleteket talál az olvasó, szépen kirajzol egy „felnövekedési történetet”, a gyermekből gyermekessé váló nő történetét.

Ugyancsak tennék egy piros pontot azért, mert van belátás szerzőnkben atekintetben, hogy mit tud megfogalmazni és milyen eszköztárral. Hétköznapi tónusból indít (szakítás, egyedüllét, anya-gyerek viszony), finoman tesz mögé egy lélek és helyzetelemzést, de mindezt nem akarja átfogó világmagyarázattá puffasztani. A sértett nő leírása a sértett nő leírása marad, s nincs a sérelem világot mozgató demiurgosszá téve. A mindennapi élethelyzeteket jól fogható beszéltnyelvi elemekből építi fel, nem riadva meg a korzsargontól sem (chat, e-mail, ropi), formailag főleg egyszerű retorikus alakzatokat használ (kérdések, ismétlések, felszólítások, különösen ez utóbbi a kedvenc) itt-ott csúsztatott rímekkel szabadon kezelt, de nem hányaveti ritmussal. Mondjuk úgy, meg vannak szépen komponálva a versek.

Számtalan példa van arra, hogy kritikusok kudarcos szépírói teljesítmény után vállalják a szépbírói pozíciót, most itt a fordítottjáról van szó (bár szerzőnk korántsem vallott kudarcot a kritika terepén). Vajon sikerül-e? Én drukkolok.