Balogh Robert: Közmunkás az árok partjánHáy János: A Herner Ferike faterja

A Pécsi Harmadik Színház repertoárja főként kortárs darabokból áll - az utóbbi pár évben bemutatták Spiró György: Kvartettjét (melyet öt évadon keresztül játszottak, előadták az USA-ban, Finnországban, Romániában) és Szappanopera című darabját, Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpliját, így Háy János darabja beleillik Vincze János rendezői világába, melynek szerves része a saját korára való reflektálás. A darabot rendezte: Vincze János. Ősbemutató: 2003. január 29., Pécsi Harmadik Színház.

A színpadi árokban három közmunkás beszélget, lehetnének akár sírásók a Hamletből, egy Kafka-regény szereplői vagy egy Beckett-darabból is, véglények. A színdarab a jelen pillanat szegénységábrázolása, de nem csak az. Háy János bohózatot írt. Novellái világát helyezte színpadra. Első darabja, A Gézagyerek a 2002-es Pécsi Országos Színházi Találkozón szakmai és közönségsikert aratott, Vincze János a találkozó OFF programjaként felolvasószínházi bemutató keretében már színre vitte Háy: Herner Ferike faterja című istendrámáját.
     Vincze János az idősíkok ábrázolását színpadi helyszínek egymás mellé helyezésével és világítással oldotta meg. Huszty Edit díszlete több helyszín praktikus megjelenítésére alkalmas, a szereplők némely jelenet lezajlása után is színen maradnak, ott felejtődnek mozdulatlanul egy veszekedés belefagyva egy érzésbe, vagy egy cselekvésfolyamat már félhomályban elkezdődik, s előkészíti a következő jelenet tettváltás-sorozatát. A hely- vagy időszakváltozást fényváltozással érzékelteti a rendező, a színpadon párhuzamos jelenetek zajlanak.
     Vincze János rendezéseiben a színészválasztás kulcsfontosságú. A Pécsi Harmadik Színház nem rendelkezik állandó társulattal, így minden színészt szerepre hív, akár a Pécsi Nemzeti Színházban már leírt vagy másod-harmadrangú színészeket is képes helyzetbe hozni. Így például a Krekács Béla muterját alakító Dévényi Ildikót is, Vincze rendezési módszerére csak egy példa: Krekács Béla muterja irdatlan méretű zsíros deszkát készít kis Krekács Bélának, aki nem veszi ki a kezéből, s az Anya magára marad az ujjnyi zsírral megkent kenyérrel, s elkezdi magába tömni, ez már-már maga az elmagányosodás metaforája.
     A darab nyelvezete, a színpadi durva beszéd már nem kelt megütközést, mint Spiró Csirkefejében (Vincze ezt a darabot is sikerrel bemutatta). Háy darabjában a káromkodás nem valami mesterkélt, botránkoztatási szándékkal utólagosan a szövegkönyvbe beleírt manír, hanem a szereplők nyelvhasználati módjába szervesült kötő- és nyomatékosító elem. Bár veszélyes, ahogy a három, tíz év körüli gyerekszereplő birkózik a nyílt színi bazmegekkel stb., látszott rajtuk, hogy élvezték: a nézőtér is morajlott kissé. Ugyanaz a moraj, mint az első bazdmegeknél. Az árokkaparók monologizálása közepette a vulgáris nyelv elemelkedett, költészetté alakult. Vincze a darabban rejlő költészetet átültette színházi jelrendszerbe, felerősítette a szöveg elemelkedési képességét, az istendráma a fekete komédia és az irónia eszközeivel szólalt meg.
     A darabot színre vivő népes színészi gárdáról nehéz rosszat írni. Lipics Zsolt képes arra, hogy újból és újból lángba boruljon az általa alakított félőrült fazon arca. Német János a nagyhangú heves gesztikulációjú, korlátolt, idült kocsmafigurát, míg a harmadik árokkaparó Ujláb Tamás, a kisfiús arcú, rácsodálkozó félidiótát valósítja meg sikeresen. A három közmunkás faterját alakító színész-triumvirátus szereposztása Menzel-filmekben is megállná a helyét. Jakab Csaba, Horváth György és Pilinczes József kocsmajelenete tökéletes volt. Bánky Gábor Papi Jóska figurája szinte egy Dosztojevszkij-regényből emelkedett a színpadra, hiszen a darab műfaja istendráma.
     Az egész előadásban egyetlen pillanatra sem szólalt meg zene, csak zajok, zörejek szóltak, a tévéből-rádióból beszéd, semmi stilizáló muzikalitás nem fért meg a színpadon. Vincze ügyelt a korhűségre, az előadás dúskál a naturalista részletekben, bár istendráma helyett inkább keserű komédiát rendezett bölcselgő bambákkal az árokban, akik ha tragédiával szembesültek, megszeppentek, zajongva menekültek a tragédia közelségétől, attól, hogy bármit megértsenek.