Csontos Erika: Kő kövönHáy János: A Gézagyerek

Leszólt a főnöklaci, hogy kell a biztonság a fejtőbe. Felügyelet kell a szalaghoz, különben baleset után fizetni kell a németnek. Van egy szék, barna műbőrből, mint a buszokban, a futószalag fölött - hát abban kell ülni ezentúl egész nap a Gézagyereknek, a Rózsika néni hibás gyerekének. Nézni a köveket, a fekete-fehér konyhakő helyett. Megnyomni a gombot, a pirosat, ha valami történik. Tisztára, mint egy király, mint egy Isten. Neki is jó, mert végre megtalálta a helyit, meg a németnek is jó, hogy a Géza hibás, mert nem kell neki annyit fizetni.
Baj lesz ebből, érezzük, mi, a kőnéző fiút néző nézők, a Bárka nézőterén ülve.
Miközben Gézagyereknek épp az a baja, hogy nincsen baj.
Háy János A Gézagyerek című drámája a Debreceni Csokonai Színház felkérésére született. A kőnézőnek alkalmazott autista fiú lázadásának történetét Háy egyik saját, azonos című novellájából dolgozta át színművé, amely két éve jelent meg, a Színház mellékletében. Ott még nem szerepel ez a műfajmegjelölés, amely az Pinczés István rendezte előadás szórólapján már igen: istendráma.
Az istenhátamögötti falucska lakói éppen a "hibás" Géza létezése által látnak rá evilági vegetálásunk értelmetlenségére:"Csak eszembe jutott a Géza, hogy milyen szar neki, csak nézi a követ, reggeltől estig..." Miért van a Géza? Mi célja a teremtésnek? A darab sugallta istenképzet a deisták felfogására hasonlít: Isten legfeljebb csak megteremti a világot, de hiába halmozunk hibát hibára, nem avatkozik közbe.
A kíméletlen metafizikai dimenziók mellett pontos a falu szociológiai látlelete is: a munkába járás után Gézagyerek magától értetődően kocsmába is jár, hogy "rendes emberré" váljon. Itt negyvenéves korukra az emberek már szétitták a májukat, öregnek számítanak, s a monokróm hétköznapok megkövesedett patriarchális viszonyok között zajlanak. "Ez nem az asszony, azzal azt csinálsz, amit akarsz, érted, ez nem az asszony" - inti egyik kőfejtő a másikat, a csökkent szellemi képességű Géza védelmében. Ő, Isten selejtje az egyetlen, akihez minden falubéli - épp saját, felsőbbrendű pozíciója miatt - mégiscsak valamiféle csökevényes gyöngédséggel viszonyul, noha ebben a világban a jószándék is beláthatatlan következményekkel jár.
Háy rendkívül takarékosan építkezik. A vissza-visszatérő motívumok - a "hibásság" a kövek, a kutya - olykor egészen konkrét dramaturgiai funkciójuk mellett lépésről lépésre lírai jelentéssel is telítődnek. A darab kezdeti és a végállapotának hasonlósága, az időszerkezet körkörössége következtében a kőfejtő futószalagja az élet metaforájává is válik.
Az elviselhetetlen egyhangúság feszültségét a szerző néhány replika végtelennek tűnő variálásával, ismétlődő monológokkal teremti meg: "Hiába nyomhatom meg a piros gombot, ha nem nyomhatom meg a piros gombot, akkor hiába". Tanulmányt lehetne írni a drámának még a Csirkefej lepusztult dialógusaihoz képes is redukált, stilizált nyelvéről, repetitív párbeszédeinek önmagukat felszámoló, visszavonó állításairól. A monotónia, a tragikomikus ismétlődések hangsúlyozására az előadás a maga vizuális eszközeivel is rátesz még néhány lapáttal: nemcsak a konyha kövezete, hanem még az asztalterítő is sötét-fehér kockás.
A villanásnyi jelenetek gyakori színhelyváltásait invenciózus díszlet hidalja át: szemben és két oldalt négyszögletes "blendenyílást" látunk a színpadon. Hirtelen nyitható, szűkíthető képkivágással fókuszálunk rá az aktuális szereplőkre. Olykor egyetlen alakra. Kistotálban kapjuk lencsevégre a buszmegállóban ácsorgókat. A deszkakerítésre könyökölő Szomszédék: irigységtől torzult arcú, acsargó emberpár mellképe. S mintha premier plánban látnánk az anya vagy a tüneményes Maday Gábor - mint Gézagyerek - végtelen árvaságát.
Köztudott, hogy a stúdióelőadást Szűcs Katalin a debreceni színház hivatalos jelölése ellenében válogatta be a POSZT esélyesei közé - ahol is, mondanunk sem kell, különdíjat kapott (később a kritikusok drámaírói díját), valamint Baranya megye díját. A zsűri még két nagyszerű epizódszínészt is jutalmazott. Miske László és Kóti Árpád - Banda Lajos és Herda Pityu, a két kiérdemesült kőfejtő, akik gyanútlanul asszisztálnak Géza tragikumba forduló "beavatásához".
Aki teheti, nézze meg a debreceniek legközelebbi vendégjátékát, december 9-én a Bárkában. Akinek nincs módja elmenni, az kárpótlásul legalább keresse vissza az ÉS-ben a néhány hónapja megjelent Pityu bácsi fia című Háy-novellát - amely hasonló világról tudósít, s hasonló regiszterből szól.
Nem fogja megbánni.