A gyerek egy vidéki főiskolára került. Meg lehetne nevezni a várost, hogy például Szegedre, ami egyébként épp megfelelne a valóságnak, de valójában, ha valaki Budapest felől érkezik, nem érez semmiféle hierarchiát a vidéki városok között. Ugyanolyan istenhátamögötti helynek látszik mindegyik. Amikor leszáll a vonatról és beletoccsant az első pocsolyába és tiszta latyakos szar lesz a nadrágja, csak annyit tud kinyögni magában, hogy mi a faszt keresek itt.

Nobozmeg.* Ez az első szó, ami Háy János új regényének elolvasása után először eszembe jutott. Nobozmeg, erre vártunk.

Reményi József Tamás, a kötete szerkesztője szerint a könyv úgy beszél jelentős filozófiai problémákról, hogy közben a mindennapok nyelvét használja - Háy János csak részben értett egyet beszélgetőpartnerével, mert a regény nyelve látszólag ugyan valóban a mindennapok nyelvét idézi, mégis konstruált nyelv.

Vannak lehetséges sorsok, néha szinte széttéphetetlenül összegubancolódva a ténylegesen megvalósulókkal, olvashatjuk többször is Háy János legújabb regényében, A gyerekben: „ha ennek a lehetséges életnek az útján megyünk tovább, ami ebben az esetben éppúgy esélyes a megtörténésre, mint bármely más, például az, ami később megtörtént, végül e lehetséges évek múlásával a lány egyedül marad majd azzal a várakozással, hogy lesz neki unokája, akit szerethet, s akivel majd megélheti, hogy van valami értelme az életének, s ez is lett volna, ha nem

A gyerek egy belvárosi gimnáziumba került, a Kecskeméti utca közelében, mert ilyen volt a főváros, hogy tele volt vidéki utcákkal, amely rendelkezett kollégiummal is. Igaz, nem volt messze a falu, ahol laktak, a szülők mégsem akarták, hogy a gyerek, akár az apa, bejáró legyen.

A gyerek című regény, minden bizonnyal az utóbbi évek magyar irodalmának egy kivételes darabja, olyan eseményeket vizsgál, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat és a közelmúltunkat, irodalmi feldolgozásukra azonban alig volt példa. Azok, akik mindig valami meglepőre vártak a szerzőtől, most sem fognak csalódni.