Meghallgatható a PIMmedia oldalán.

Ma újra jött és
életben tart a sátán,
ma megint rámsózott
egy napot.
Hiába mondtam:
elég volt,
hiába mondtam:
nem akarom.

Ma újra jött fejemre
szórta az eget,
továbblökött,
napra nap,
nem éltem
még eleget.

Megint itt van
és ad nekem,
nem elvesz,
mert így fáj,
nevet az arcomba,
leköpi a testem.
Így élek leköpve,
és nem hoz
halált az isten.

Ma újra jött.
Keze van, lába,
feje, mint egy ember.
Nem olt tüzet,
nem olt lelket,
csak int, hogy
nekem élnem kell.

Arca arc,
szája száj,
foga fog.
Elfogja előlem
a napot.

"Kotródom el" - írta Háy kötetének címéül, s utolsó verséül: nyilván az élettől való távolodás, a halál közeledésének megérzése okán, mintegy az "Itt benn vagyok a férfikor nyarában" életérzésének posztmodern, átironizált, önsajnálattól és felstilizáltságtól mentes változataként. Különös címadás: a távolodást tenni meg az önfelmutatás gesztusának - vagyis azt mutatni meg a publikumnak, ahogy, mint érzi s mondja a költő, egyre csekélyebb súlya van az épp itt és most zajló jelenlétnek...

Tartalom