Gyalog megyek hozzád a sétáló uton

Háy János mindazt megtanulta, ami elégséges költészetünk zavarba ejtéséhez. Ez a legtöbb, amit költő az ő korában megtanulhat. Ez az, ami ma a legfontosabb. Természetesen egészséges irodalmi életre, fejlődésre lenne szükség ahhoz, hogy ne csak zavarkeltés legyen a következménye. Háy belülről rombol kifelé haladva, úgy, hogy a leomló hulladékból és a maga teremtette friss kötőanyagból - önmagát építse fel. Háy János kötetét olvasva éreznünk kell, hogy amit mi, többiek művelünk, amit mi, többiek olvasunk, amivel mi, többiek "folyóiratainkban", "könyveinkben" találkozunk - gyakran áporodott és mindegyre áporodik. Az új költőkkel együtt felnyitotta az irodalom konzervdobozát. Azóta is konokul építi saját állványait a hatalmas konzervdoboz körül. Azzal a hittel illesztgeti egymáshoz az állványzat elemeit, hogy ez a konzervdoboz világnyi méretű. Bástyakonzerv. Konzervbástya. Háy is elkezdi saját erőltetett menetét a maga emelte állványokon, a konzervdoboz körül. Háy János 1960-ban született Budapesten. Tanít. Kötete 1976-tól 1985-ig írott verseinek és képverseinek válogatását tartalmazza.

Tartalom

Kicsoda Ő? 5
A mézeskalács halálhuszár támadása (1976-1980) 
(vizsgálja tehát) 11
szeretet 14
apróságok 15
micimackó meditációja 16
mi és a természet 17
ha keresnél 18
ésnemmégsemvers 19
tavaszi vers 20
szorongás 21
szomorú játékvers 22
kiáltás 23
a nemzet ünnepe 24
lelet 26
bizonyítékok 27
a szorbinsavval is kapcsolatba hozható vers 28
siessetek 29
egy találkozás története 30
rozika várakozása jocó magyarázatára (és a magyarázat) 31
zárás 32
Trolibuszpótló-buszpótló-trolibusz (1982-84) 
helyzetvers 35
adalékok egy utazáshoz 37
a lélek absztrakciója, avagy randevú a pompidou központban v. kandinszkijjal 39
hosszú macisajtvers 40
vigyáztál rám 42
operett 44
legyen helye a versnek 45
Tolnai úr ásít egyet: Na, még ezt elmondom 46
A levél (1984) 
Édesem! Küldöm ezt a verset. Képzeld, már mindent elkövetnek, csak, hogy rosszul érezzem magam 49
a levél 51
archaikus versleletek 53
Narancsszív-szonett (1984) 
hol mikor mit hogyan, avagy a manók helye a világban 57
narancsszív-szonett 64
a tavibéka 65
a varázsló szonettje 66
hová tűnsz el drága szonett 67
«««librettó 68
Hajónkkal Istambulon Sinopon és Trabzonon keresztül utazva közelítjük meg a csendet 71
csend 72
Töredékek a hagyományos szomorúmanók életéből (1984) 
Hagyományos szomorúmanó népdal 75
Hagyományos szomorúmanók 76
A hagyományos szomorúmanóköltő megbírkózik a verssel 77
A legszomorúbb szomorúmanó a szomorúmanók királya 78
Részlet a manóerények könyvéből 1. 79
Világító hagyományos szomorúmanótorony 80
Részlet a manóerények könyvéből 2. 81
Kulcslyukon leskelődő hagyományos szomorúmanók 82
Részlet a manóerények könyvéből 3. 83
Hagyományos szomorúmanóalkatrészbolt 84
Részlet a manóerények könyvéből 4. 85
Kerítés mögül leskelődő hagyományos szomorúmanó 86
Részlet a manóerények könyvéből 5. 87
Mézeskalács halálhuszárok 88
Részlet a manóerények könyvéből 6. 89
Akasztott hagyományos szomorúmanók mellett elvonuló szomorúmanófoglyok 90
Zenemű a hagyományos szomorúmanók történelméről 91
Éva vak na és (1985) 
sokszor azt hiszed teljesen 101
az utazás lehetősége 103
néha veled 104
vers hang hideg 106
szemeim mellett 107
26. csengetés 108
ma elhozhattam volna 109
szemedből kitörült 110
az utazás 112
(a hó szorítása...) 115