Háy János: Hamlet

1.    jelenet
(Hamlet és Horatio)

Horatio: Szarul nézel ki. Mi van veled?
Hamlet: Tegnap mentem haza a koleszba, és megjelent az apám szelleme.
Horatio: Ennyire betéptél?
Hamlet: Figyelj, mindenki azért jön Erasmusra, nem?
Horatio: Hát nem, én például azért jöttem, hogy semmilyen formában ne jelenjen meg az apám, szellemként meg pláne ne.
Hamlet: Utálod?
Horatio: Ja. Ráadásul állandóan azzal ijesztget, hogy kijön meglátogatni, aztán majd elfüvezgetünk együtt. Annyira a haverjának gondol.
Hamlet: És ez nem jó?
Horatio: A faszt, a második slukk után úgyis belekezd, hogy mikor fogok már dolgozni, és hogy elege van, hogy neki kell eltartania.
Hamlet: Én nem utálom a fateromat.
Horatio: Hogyhogy?
Hamlet: Meghalt mielőtt megutáltam volna.
Horatio: Mázlista vagy.
Hamlet: Azért sokszor hiányzott.
Horatio: Örülj, hogy nincs, mert a valódi apa sokkal rosszabb, mint az emléke. Gondolatban nincsen szaga meg hangja, nem látod enni, ahogy gusztustalanul behabzsolja az ebédet, hogy az ember elhányja magát tőle. Nem fingik meg böfög a tévé előtt, és még véletlen sem nyithatod rá a hálószobaajtót, ahogy anyádra mászik azzal az undorító nagy hasával.
Hamlet: Mindenkinek az a baja, ami lett: neked, hogy nem halt meg, nekem, hogy nem él.
Horatio: Ja, különben mit akart a szelleme.
Hamlet: Elhívott magával. Kurva ijesztő volt.
Horatio: Elhívott? Hová?
Hamlet: Volt ilyen retrodiszkó a köztemetőben.
Horatio: Haláltánc?
Hamlet: Aha. Ilyen régi slágerek mentek, a hatvanas meg a hetvenes évekből, you are my destiny meg a this is the end my beautiful friend, olyan számok, amiket már csak a halottak ismernek.
Horatio: És mit akart?
Hamlet: Elmondta, hogy a nevelőapám ölte meg, persze az anyám is kellett hozzá, ő eresztette be a nevelőapámat a házba, így akartak hozzájutni a vállalat többségi tulajdonához.
Horatio: Az anyád segített neki?
Hamlet: Már régen a szeretője volt, az apám ezt sejtette, csak nem akart előjönni vele.
Horatio: Mért?
Hamlet: Miattam, nehogy szétessen a család én meg csonkacsaládban nőjek fel.
Horatio: Fú, bazmeg, ez nagyon durva, de amúgy ezt nem egy Colombo-részben láttad.
Hamlet: Nem, ez biztos így volt.
Horatio: És mi lett a hullával?
Hamlet: Nem találták, de most elmondta, hogy feldarabolták, és bepakolták egy szelektív szemétgyűjtőbe.
Horatio: Úristen, petpalack lett a faterodból?
Hamlet: Az.
Horatio: A faterodból iszunk, én elhányom magam.

Háy János
2. jelenet
(Hamlet és Caludius)

Hamlet: Tudom, Claudius, hogy megölted az apámat, és feldaraboltad, és betuszkoltad egy szelektív szemétgyűjtőbe.
Claudius: Figyelj, én nem Claudius vagyok, hanem Csaba, a nevelőapád.
Hamlet: Így tudtál hozzájutni apám multicégének többségi részvényeihez.
Claudius: Figyelj fiam, a céget én alapítottam apád halála után, és egyáltalán nem multinacionális, hanem honi mangalicasonkaforgalmazással foglalkozik, s abszolút nincs kint a részvénypiacon.
Hamlet: Hiába tagadod! Megjelent apám szelleme és mindent elmondott.
Claudius: Figyelj Hamika, apádnak nem volt szelleme, mert elitta az összes agysejtjét.
Hamlet: Nem vagyok Hamika.
Claudius: Mikor kicsi voltál, szeretted, ha így hívtunk, mert olyan kis vasgyúró voltál, senki nem gondolta, hogy ilyen csontsovány pszichotikus bölcsészhallgató leszel, aki  lapjával is olyan, mintha élére lenne állítva.
Hamlet: Hamlet vagyok, Dánia királya.
Claudius: Figyelj, Hamika, ez itt Magyarország. Ennek az országnak nincs királya, csak orbánviktora, de az nem lehetsz, mert az már megvan.
Hamlet: Betuszkoltátok a szelektív…
Claudius: Hamika, húsz éve, amikor apád meghalt májzsugorban, még nem volt szelektív szemétgyűjtés hazánkban. A környezettudatos életmódról még a Rózsadombon se hallottak, az ökolábnyomról mindenki azt gondolta, hogy a vértesszöllősi előember hagyta, a magyar mezőgazdaság a több műtrágya nagyobb termés alapján működött, szóval ha megöltük volna apádat, akkor legfeljebb egy sima átlag kukába dobhattuk volna bele. Ha több rostoszöldséget és nyomelemet fogyasztanál, s kevesebb partidrogot, akkor ez számodra is egyértelmű lenne.
Hamlet: Minden gyilkos tagad. Ha azt mondtad volna, hogy te ölted meg, akkor elhinném, hogy nem te ölted meg, de így, hogy tagadsz, bebizonyítottad, hogy apám szelleme igazat mondott.

3. jelenet
(Caludius és Gertrudis)

Claudius: A tököm tele van a fiaddal. Elküldtük Erasmusra, egy vagyonba került, mert az a geci állam csak annyit ad, hogy még a koleszra sem elég, hogy majd persze önálló lesz, meg magabiztos, meg végre megtanul rendesen angolul, erre visszajön, s kiderül, hogy a faterja szellemével társalgott fél évig belőve Amszterdam utcáin magyarul.
Gertrudis: Értsd meg őt, Csaba vezér…
Claudius: Szeretem, amikor vezérnek hívsz, akkor olyan erősnek érzem magam. Látom magamat, ahogy a mangalicatermékekkel meghódítom a világot, hogy a mangalicaagyvelő végre lekörözi a kagylót és a kaviárt.
Gertrudis: Ó, Csaba vezér, de először azért nyomjuk le a gyulai kolbászt!
Claudius: A gyulai a múlt kolbásza, a jövő kolbásza a csabai. Biztos a Haminak is az a baja, hogy fél éve nem fogyasztott honi árut!
Gertrudis: Nem. Az a baja, hogy kisgyerek korában elveszítette az apját.
Claudius: De akkor sem kéne azt mondani, hogy én öltem meg.
Gertrudis: Azért ebben van egy kis igazság.
Claudius: Ezt most hogy érted.
Gertrudis: Hogy végül is miattad kötötte fel magát.
Claudius: Nem felkötötte magát, hanem szarrá itta a belső szerveit.
Gertrudis: Ez is egyfajta öngyilkosság, csak olyan időben elnyújtott, prolongált, mint a moziban a halivudi filmek, és ez miattad volt.
Claudius: Miattam? Hogy lehetett volna miattam?
Gertrudis: Mert tudta, hogy lesz köztünk valami, s ezt a gondolatot nem bírta elviselni.
Claudius: Hogyhogy tudta? Amíg élt, nem volt semmi, vidéken laktam édesanyámmal, s ha nem jövök fel a temetésre, soha nem lesz köztünk semmi.
Gertrudis: De ő látta a jövőt.
Claudius: Ha nem hal meg, akkor nem ez a jövő lesz.
Gertrudis: Az a jövő lett, ami lett, és ő ezt a jövőt látta, hogy mi a háta mögött egymásba szeretünk, és ő ezt nem bírta elviselni. Ezért ivott.
Claudius: Te tiszta hülye vagy, nem tudtunk a háta mögött egymásba szeretni, mert már nem élt, és aki nem él, annak nincsen háta.
Gertrudis: Ne akadj el részletkérdéseken. Utálom ezt a födhözragadt gondolkodást. Semmi fantáziád nincs, látszik, hogy vidéki vagy.
Claudius: A realitás, az nem vidéki dolog.
Gertrudis: Jó, hagyjuk, most már mindegy, ki ölte meg, a lényeg, hogy nem él.
Claudius: Nem mindegy, mert én nem vagyok gyilkos.
Gertrudis: Jó, nem vagy, legfeljebb áttételesen.
Claudius: Most mit baszogatsz engem? Te iszol, megint iszol?
Gertrudis: In vino veritas!
Claudius: Észrevetted, ha iszol, mindig latinul beszélsz?
Gertrudis: Nem tehetek róla, ez genetika, apám is ilyen volt.

Háy János

4. jelenet
(Ophelia és Hamlet)
Hamlet markolássza Opheliát

Ophelia: Hagyjál már, Dani.
Hamlet: Fél éve nem voltam senkivel.
Ophelia: Akkor is hagyjál. Nem akarom. Majd a nászéjszakán.
Hamlet: Mért pont akkor? Előtte mért nem lehet?
Ophelia: Nem akarom, hogy azt higgye a férjem, hogy már másnak is odaadtam magam.
Hamlet: De hát én leszek a férjed.
Ophelia: Volt már olyan, hogy…
Hamlet: Milyen, hogy megdugta, és utána nem vette el, mert tudta, hogy megdugta?
Ophelia: Igen, pont ez, mert ebből azt gondolta, hogy a nő olyan, hogy mindenkinek odaadja magát, ha neki is odaadta.
Hamlet: Én nem vagyok olyan.
Ophelia: Azt senki nem tudhatja előre, hogy milyen akkor, amikor utána van.
Hamlet: Mi van?
Ophelia: Ez egy ontológiai felvetés.
Hamlet: Mi a fasz? Te mit csináltál, míg én Amszterdamban voltam?
Ophelia: A Lét és időt olvastam Heideggertől, mert azt hittem, akkor gyorsabban eltelik a félév.
Hamlet: És gyorsabban telt?
Ophelia: Nem, lassabban, mert kurva unalmas volt, még mindig van belőle száz oldal.
Hamlet: Ugye, nem lehet, hogy már valaki, hogy ez a Heidegger már beléd hatolt?
Ophelia: Dehogy. Már nem is él, meg különben se tudok németül, csak, hogy Sein und Zeit.
Hamlet: Jó, mert nem szeretném, hogy zsákbamacska legyen, hogy a nászéjszakán derüljön ki, hogy már valaki elvette, ami az enyém.
Ophelia: Dehogy is, tudod, hogy nem vagyok olyan.
Hamlet: Bizonyítsd be!
Ophelia: Hogy lehet azt bebizonyítani?
Hamlet: Hogy most dugunk egyet, és akkor kiderül.
Ophelia: Milyen ravasz lettél. De egy ilyen logikai játékkal nem jársz túl az eszemen. Nézem a tévében a Legyen ön is milliomost, meg a Talpon maradnit.
Hamlet: Ezért is szeretlek, mert olyan okos vagy.
Ophelia: Tényleg?
Hamlet: Igen, megfoghatom a…
Ophelia: A fejemet?
Hamlet: Hát nem pont arra gondoltam.
Ophelia: Én nem értem, a férfiaknak tényleg egy nagy fasz van az agyuk helyén.
Hamlet: Tulajdonképpen igen, és amíg azt nem rendeztük el, addig nem tudunk másra gondolni. Ez ilyen genetikai dolog, nem lehet ellene küzdeni, vagy ha küzdesz, olyan leszel, mint a katolikus papok, akik csorgó nyállal mennek hittanórára, és mise után megrontják a ministránsokat.
Ophelia: Az apám sem engedi.
Hamlet: Azt tudom. Mert ő akar megdugni.
Ophelia: Te tiszta hülye vagy, az apám nem olyan.
Hamlet: De olyan, minden lányos apa olyan, mondta a pszichológusom. Mind meg akarja dugni a lányát, csak van, aki nem meri, mert fél a börtöntől, de gondolatban az is megdugja.
Ophelia: Nem, az apu olyan jófej, csak félt, hogy bajom lesz…
Hamlet: Jobban járt volna, ha arra biztat, hogy dugjál, mert akkor nem gyanakodnék rá, hogy mit akar. Biztos már kislány korodban is molesztált.
Ophelia: Dehogy.
Hamlet: Fürdetett?
Ophelia: Igen.
Hamlet: Mindennap, ugye?
Ophelia: Igen, mindig sietett haza, hogy otthon legyen fürdetésre.
Hamlet: Gondoltam, tipikus eset. Beléd volt szerelmes, az anyádat biztos megölte.
Ophelia: Az anyu bőrrákban halt meg.
Hamlet: Jártatok nyaralni?
Ophelia. Igen, Horvátországba!
Hamlet: De brutális, az apád minden nyáron elvitte anyádat az Adriára rákosodni. Micsoda szövevényes ügy. Caludius megöli az apámat, és összeáll az anyámmal, az apád megöli az anyádat, és össze akar állni veled. Csak idő kérdése, és a vérfertőzés megtörténik, ó, egek! Ki állíthatja ezt meg, ha nem én!

5. jelenet
(Hamlet és Gertrudis)

Hamlet: Anyám, végre itt lehetek. Szeretlek.
Gertrudis: Jó, jó, de elég már a gyermeki csókokból.
Hamlet: Anyám, ezek nem gyermeki csókok.
Gertrudis: Úristen, mit akarsz?
Hamlet: Anyám, én mindig téged akartalak.
Gertrudis: Úristen, mi van veled?
Hamlet: Anyám, én az anyakomplexus tankönyvi példája vagyok.
Gertrudis: Úristen, én szültem egy tankönyvi példát.
Hamlet: Így van, anyám.
Gertrudis: Az orvos nem figyelmeztetett!
Hamlet: Doktor Freud? Hát persze, hogy nem, neki épp ez volt a jó.
Gertrudis: De én az anyád vagyok, nem lehet!
Hamlet: Ne akarj kasztrálni. Doktor Freud felkészített erre, úgyhogy tedd le azt a szúróvágó eszközt, és vedd ki a protkódat!
Gertrudis: De hát beléphet a nevelőapád.
Hamlet: Claudius már halott.
Gertrudis: Micsoda?
Hamlet: Feldaraboltam, és bepakoltam a szelektív szemétgyűjtőbe! Ez lett Csaba vezérből!
Gertrudis: Te megőrültél, fiam, ah.
Hamlet: Dehogy, anyám. Épp most lettem végre önmagam!
Gertrudis: Ne közelíts, hallod? Benyithat Ophelia vagy az apja.
Hamlet: Ophelia halott.
Gertrudis: Hogyhogy halott?
Hamlet: Mikor megtudta, hogy megöltem az apját, öngyilkos lett.
Gertrudis: Úristen, kit szültem én!
Hamlet: Végre kettesben vagyunk, mama! Kettesben, mint akkor, amikor még tudod, még nem szültél meg.
Mama, most fogadd újra magadba gyönyörűszép fiadat.

Fotók: Valuska Gábor