Háy János - Lovasi András: A kéz

Háy János – Lovasi András

A kéz (részlet)


20. jelenet

(Folyosó, zongoraterem)

(Zene: zongorával megdobott folyosózene, mint előbb, ezzel megyünk rá a jelenetre, a zeneteremben kicsit megkomponált bartókos muzsika, aztán valami dallamosabb Bach)
(Zeneszerű: a sziával el lehet játszani, innét is, onnét is felhangzik, hogy szia, és a válasz, hogy szia)
(Dal: Dávid hívja Krisztát, hogy jöjjön vele, Kriszta nem akar, Kristóf közbeszól, hogy
húzzál már, valami ilyesmi)

DÁVID: Szia.
KRISZTA: Szia.
DÁVID: Fú!
KRISZTA: Mi van?
DÁVID: Most hogyhogy mi?
KRISZTA: Akartál mondani valamit?
DÁVID: Hát?
KRISZTA: Nem?
DÁVID: De, tulajdonképpen igen.
KRISZTA: Nem mondod?
DÁVID: De, hogy ö..., hogy ö... szereted a zenét?
KRISZTA: Milyen zenét?
DÁVID: Hogyhogy milyen zenét?
KRISZTA: Úgyhogy milyet.
DÁVID: Ja, hogy milyet. A modernet.
KRISZTA: Csak azt szeretem.
DÁVID: Megmutassam, mit tudok zongorán?
KRISZTA: Van zongorád?
DÁVID: Nem, csak itt a zongorateremben van, és azon.
KRISZTA: És te tudsz?
DÁVID: Igen, de csak modernet.
KRISZTA: Az jó.

(Belépnek a zongoraterembe)

DÁVID: (Odalép a hangszerhez, fellöki a tetejét) Na, figyelj!
KRISZTA: Azt hittem, le szokták zárni.
DÁVID: Egy ideje nem, mert valaki mindig felfeszítette a lakatot.
KRISZTA: Kicsoda?
DÁVID: Az titok. Na, figyelj!
KRISZTA: Figyelek.

(Dávid vadul, beleéléssel üti-veri a zongorát, majd abbahagyja)

DÁVID: Tisztára, mint a Bartók. Ugye?
KRISZTA: Hát nem tudom, az ilyen?
DÁVID: Pont ilyen, nagyon modern.
KRISZTA: Mért csak a fekete billentyűket ütöd?
DÁVID: Mert a fehérek már elavultak, azt csak régen használták. Ma már csak a feketéket szokták. Bartók óta.
KRISZTA: Az nem régen volt?
DÁVID: Micsoda?
KRISZTA: A Bartók!
DÁVID: Nem annyira, szóval még mindig vannak, akik ezt nem tudják.
KRISZTA: Mit?
DÁVID: Hogy csak a feketéket szabad használni.

(Újra belelendül, Kristóf belöki az ajtót)

KRISTÓF: Mi a faszt csinálsz?
DÁVID: Zongorázok, nem hallod?
KRISTÓF: Bazmeg, szétvered a hangszert, ezzel így nem szabad, hülye vagy!
DÁVID: Épp az a lényeg, hogy szabad, ha szétverem, az lesz a legmodernebb része a darabnak, amikor elszakadnak a zongorahúrok, érted, annak a hangja, az nagyon korszerű zene lesz. Az egy igazi zongoradarab lesz, vagyis zongora darabokban.
KRISTÓF: Bazmeg! Tudod, ki gyakorol ezen?
DÁVID: Kicsoda?
KRISTÓF: A Schiff András?
DÁVID: Az a nyálgép, aki idejár délután, anyuka kedvence!
KRISTÓF: Tudod te, ki a Schiff András.
DÁVID: Mért, ki az?
KRISTÓF: Az, bazmeg, a Kocsis Zoltán testvére. A Kocsis meg a legjobb. Még Bartókban is.
DÁVID: Tényleg?
KRISTÓF: Tényleg, ő játssza a legjobban a…
DÁVID: Nem az, hanem hogy tényleg testvérek.
KRISTÓF: Ja.
DÁVID: Akkor mért nem ugyanaz a nevük?
KRISTÓF: Mert Budapesten vagyunk. Érted? Itt nem úgy van, hogy a testvéreket ugyanúgy hívják. Olyan már csak vidéken van. Az nem korszerű.
DÁVID: Tényleg?
KRISTÓF: Na, menj arrébb!
DÁVID: Ne lökdössél már!
KRISTÓF: Akkor menj már arrébb!!!
KRISTÓF: Akarod, hogy játsszak valami szépet?
KRISZTA: Akarom. Mit?
KRISTÓF: Bach.
KRISZTA: Bach?
KRISTÓF: Ja, Bach.
DÁVID:  Most tényleg hagyd már ezt a poros szart, ilyet csak a Zeneakadémián szoktak, ott is csak azért, mert kötelező, a világ már nem itt tart. Érted? Dzsimi Hendriksz óta tök ciki ilyeneket játszani.
KRISZTA: Maradj csendben, légy szíves, ez olyan szép.
DÁVID: Ez szép, ez nem lehet szép, mert a világ már régen nem ilyen, ez csak háromszáz éve volt szép, most már a csúnya a szép, mert olyan a világ, hogy okádék.
KRISTÓF: Figyelj, ne zavarj, amikor játszom, mert azt utálom. Érted.
DÁVID: Gyere, menjünk. Hallod, Kriszta? Menjünk már!
KRISZTA: Én még maradok.

(Dal)

DÁVID:         Nekem lassan mennem kéne, Kriszta
                    Elállt az eső, kisütött a nap
                    Zongorázni modernet később majd vissza
                    Jöhetünk, de őt ne zavarjuk, hadd
                    Gyakoroljon, meg a Schiff András is jöhet
                    Bármelyik percben, és ő is gyakorol
KRISZTA:      Menj csak nyugodtan Dávid, én maradok
                    Nekem ez a zene tetszik valahol
DÁVID:         Na jó, megyek
                    És te?
KRISZTA:              Maradok
KRISTÓF:      Na jó, akkor menjél
                    Ülj le Kriszta valamit még mutatok
DÁVID:         Nekem lassan mennem kéne, tényleg
                    És tudod hogy neked is fontos dolgod van

KRISZTA:      Igen, de már nem annyira fontos, kérlek
                    Kristóf mutasd hogyan van
                    Az amit az előbb játszottál az szép volt
KRISTÓF:      Amit az előbb? Az Bach volt vagy Chopin
KRISZTA:      Az, amiben csak fehér billentyű volt
KRISTÓF:      Akkor biztos C-dúr, az tényleg nem modern
DÁVID:         Na jó, megyek
                    Biztos nem?
KRISZTA:                   Maradok
KRISTÓF:      Na jó, akkor menjél
                    Ülj le Kriszta, valamit még mutatok

 

DÁVID: De most nem kell időre hazaérned?
KRISZTA: Nem, most nem. Még maradok.
DÁVID: Na, akkor én megyek.
KRISTÓF: Menjél már!
DÁVID: Nem jössz akkor? Kriszta, hallod?
KRISZTA: Nem.


 

Belehasít a tavasz kellős közepébe a Forrás áprilisi száma. Juhász Ferenc versei után Háy János színjátéka – A kéz, a szerző instrukcióival és a Lovasi András által írt dalszövegekkel jelenik meg. A bogyósgyümölcskertész fia novelláiból ismerős, meglepő módon optimista végkicsengésű történet. Később Szepesi Attila pajzán verseit olvashatjuk, akit Kabdebó Lóránt köszönti 70. születésnapja alkalmából, majd Pintér Lajos versei után Demény Péter zárja e sort, senkit ne tévesszen meg a cím, nem téli hangulatú költeményről van szó.

Ezt a hirtelen jött tavaszt záporként szakítja meg olykor egy Tandori Dezső vers, egy próza Miklya Luzsányi Mónika tollából, aki egy készülő életrajzi regényének részletét publikálja. Igazi ínyencségként Harmat Pál Dénes Zsófia Freud professzorral készített feledésbe merült interjúját adja közre, s hogy a különlegességeknél maradjunk, Hász-Fehér Katalin Arany Jánosról közöl tanulmányt, melyben megtalálható Arany János ismeretlen verse. Arany a Reviczky Gyula által  németre fordított Ágnes asszony című verset szokatlan iróniával fordítja vissza.

Hózsa Éva Csáth Gézáról és Kosztolányiról ír, Bartusz-Dobosi László Szálinger Balázs, Borbély Szilárd pedig Acsai Roland kötetét méltatja.

 

 

A Forrás online.