Lacika

- Gyermekgyógyász - mondta a haverom, hogy a faterja gyermekgyógyász, ráadásul fõorvos egy svábhegyi gyermekklinikán. Pár év, és õ lesz az igazgató. Ez mindenütt így szokott lenni. Reggel bemegy, este nyolc, mikor hazaér. És egész nap ott a gyerekek. Estére már teljesen utálja a gyerekeket. Mert az neki a munkaanyag. Egy kõmûves se bírna betongerendákat meg nyolcas téglákat nézni otthon a konyhában. Utálja persze õt is, mármint a haveromat a faterja, és a húgát, mert más gyerek nem volt a családban. Meg az anyjukat, aki megszülte ezeket a kölköket, akik csak a munkát juttatják az eszébe. Hogy értük megy be dolgozni - mondta, kiabálta a konyhában -, mert vannak. Értük gyûlöli meg a gyerekeket. A saját fiát és a saját lányát, a saját lánya és a saját fia miatt.
A haverom húga persze mindig sírt, hogy a haverom papája nem szereti õt. Az asszony meg pánikos lett. Esténként mondta, hogy ver neki száznyolcvanat a szíve és légszomja van, nehogy a férfi le akarjon feküdni vele. Vagy éppen, hogy akarjon. Mert már évek óta amúgy sem. Egy darabig havonta. Aztán végképp elmaradt. Az asszony szép volt. Alig múlt harminchat.
Mondta a haverom, hogy menjek vele le a Batthyány térre, mert ott vannak az utcán a haverjai, a Janek meg a Manyi és a Bogyó. Nekik nincs faterjuk, legalábbis nem mondták. Nem olyanok, mint mi. Az utcán élnek és zacskóznak, meg parkánoznak. A Janeknak hasáig érõ szakálla van, és zöld csíkos gatyája, a Manyi meg mindenkivel lefekszik, csak úgy szeretetbõl. Mindenkivel a haverok közül, igaz, mondta a haverom, õ még nem került sorra. De a Bogyó a legérzékenyebb, legalábbis annyira sovány, hogy szinte érzékeny. Holott - mondta a haverom - azért a Bogyó nem szeret senkit, csak akitõl parkánt vagy hamis vényt kaphat. Mégis mindenki fölnéz rá, mert annyira vékony.
Mondták a haverom haverjai, mikor leértünk a térre, hogy kéregessünk mi is. Az azért látszik, hogy ki fog adni - mondták -, csak ahhoz kell odamenni. És mi kéregettünk, mert nem akartunk olyanok lenni, mintha nem lennénk olyanok, mint a haverom haverjai. Kéregettünk, de nem mindig találtuk el, ki ad. Ez továbbmegy, az lehülyéz, a harmadik húszast nyom a kezünkbe és a negyedik vág szájon meg gyomron. Egy melós fickó üvölt a pofámba, az enyémbe persze, nem a haveroméba.
- Apád fõorvos, mi? Te meg itt kéregetsz, mi?
- Hagyd a faszba, Karesz - szólt a társa, a férfi ellökött magától.
- Otthon bazmeg pikkszalámival mossák a fogukat, most meg itt kéregetnek, a kurva anyjukat.
A haveromnak ott jó volt. Mikor a pénz összejött, vagy tízen mentünk be a nagyközértbe. Az eladók rögtön ránk szálltak, nem lopunk-e, de nem loptunk, mert volt pénzünk, hiába motoztak meg a pénztárnál, végül kijöttünk a félliteres almaborokkal, azt ittuk az épület oldalának vetve a hátunk. Bámultuk a bevásárlókosarat cipelõ anyákat és apákat, akik épp olyan rettenetes családokban élnek, mint a haverom, meg amiben a Janek, meg a Manyi élt valamikor, amikor még nem voltak ilyen jó fejek.
Besötétedett. A haverok a rakparton mentek, mert Mini van aznap este és a Mini az nekünk játszik, az még nem adta el magát - mondta a Bogyó -, a Mini a miénk, meg hogy a Török Ádám egy indián, rézbõrû és utolsó véréig fog küzdeni a gecik ellen. De ezt a gecik is tudják róla, ezért aztán nem is lehet az Ádám más, csak rézbõrû, egy indián.
Elsõ Kerületi Mûvház, Bem rakpart hat. A vécéablakon másztunk be. A zenekar elõtt hevertünk - mindig ott - a földön, a Janek meg a Manyi meg egy csomó más fickó, meg lány a térrõl és a haverom is, meg én. Néha az arcunkba fröccsent az Ádám fuvolájából a nyál.
- Olyan vagyok neki - mondta a haverom a faterjáról -, mint egy csavar, amit egész nap tekerget a gyárban, most meg otthon megint, megint olajos lesz tõlem a keze, meg a húgomtól.
Ültünk a kettõs ülésen, a haverom keresztbe tette a lábát.
- Tudod, miért van ilyen nagy sarkú cipõm? - kérdezte.
- Mert alacsony vagy - mondtam.
- Mindenki azt hiszi.
- És nem?
Akkor a haverom a körmével lefeszítette a cipõsarokról a gumit. Üreg volt alatta. Tele bogyókkal. Parkán meg gracidin - mondta, s hogy van annyi, hogy nekem is legyen, ha fölmegyek vele az Ördögoromra. Ha osztani kell, legalább nem fog túladagolni - mondta, de én leszálltam a giminél.
Másnap mondta az osztályfõnök, hogy mennyire nem volt ez a suli jó a haveromnak, és a szülei át is tették egy másik iskolába. Egy neki valóba.
A másik iskola, csak késõbb tudtuk meg, mert a haverom húga elmondta egy fiúnak, aki szerelmes volt a haverom húgába, de annyira nem, hogy megtartsa a titkot. A másik iskola a Lipóton volt.

A Vörös Hadsereg útján találkoztam késõbb a haverommal. Kijárta a sulit. És aki a Lipóton kijárja a sulit - mondta -, az lehet portás ott vagy fûtõ, és õ fûtõ most ott. Veled mi van? - kérdezte, én meg hogy hetek óta az utcán alszom, tisztára átfagytam. Már november van - hideg éjszaka kint. Elalhatsz nálam - mondta a haverom - a kazánházban. Tiszta meleg van. Neki különben semmi munkája, mert gázkazánok vannak, csak néha meg kell nézni a hõfokot, de úgysem lesz semmi.
A kazánházban még a kõ is meleg volt. Mezítláb ráálltam és éreztem, hogy áthevül a talpam, azután lefeküdtem a kabátomra. Egy nagydarab férfi motozott a kazánház túloldalán.
- Ki ez a fickó? - kérdeztem a haveromtól.
- A Lacika - mondta -, õ is fûtõ, már húsz éve. Akkor járta ki az iskolát. Azért került be, mert negyvenötben vagy ötvenhatban, nem tudom, puszta kézzel agyoncsapott egy orosz katonát.
- Megölte?
- Meg. De nem ilyen forradalmi okokból, hanem mert a fickó tüzet kért tõle, neki meg nem volt, meg nem is szerette, ha tüzet kérnek tõle, mert õ nem dohányzott. A mamája mondta neki, hogy Lacika, óvakodj a dohányzástól, nagyon tartsd távol magad. A katona nem tudta és rá akart gyújtani. Odament a Lacikához, aki a körúton baktatott valahová. A szájában lógott a cigi, mármint a katonának, arra mutogatott, hogy szpícski, szpícski, a Lacika meg nem várta meg a harmadik szpícskit, annyira idegesítette, és az öklével rácsapott a fejére. Összeroppantak a nyakcsigolyák.
Cigi volt a kezemben. Morzsoltam az ujjammal a dohányt.
- Kipróbálod? - kérdezte a haverom, és röhögött rajtam. - Különben odamehetsz hozzá, mert annyi koktélt adtak neki, meg elektrosokkot, hogy teljesen elfelejtette azt a szót, hogy gyufa meg tûz. Mert itt azt csinálják, hogy kitörlik az ember agyát. Azt a részt. Hogy azt mondják például, hogy a faterom, te meg nem gondolsz semmire, mert az már nincs az agyadban.
– A faterom - mondtam, és néztem a Lacikára. Egy pillanatra megfordult a fejemben..., aztán elõvettem a nadrágzsebembõl a gyufát.