Mátyáskirály és a magyar jövőA Litera Mátyás király Gömörbe' című pályázatára

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mátyáskirály. Ez a Mátyáskirály nem akármilyen családból származott, a testvére híres operahős volt, bazi nagy kardokkal az oldalán haldoklott minden este, s közben torkaszakadtából üvöltözött az operaház színpadán. Az apja meg híres törökverő volt Hegyeshalomtól Letenyéig verte a Németországból hazautazó török vendégmunkásokat, míg végül egy öngyilkos merénylő végzett vele Belgrád falai alatt. Az anyja Szilágyi Örzsébet sem volt szokványos anya, az elsőszülött gyermeke és a férje halála miatt nem tudta szeretni egyetlen életben maradt sarját. Pengéket ragasztott a mellére, s amikor a kis Matyika szopni akart, hát a pengék össze-vissza vagdalták a száját, s ez a forradásos ábrázat aztán kamaszkorban súlyos frusztrációkhoz vezetett, csak a pszichológusnője szerette, az is csak hetente kétszer egyórában pénzért. A nagynénje, Szilágyi Zsófia, a nagybátyja, Szilágyi Márton irodalomtörténészek voltak, s mondanom sem kell, ez is kisebbfajta csapás egy felcseperedő gyermek számára.
Szóval ez a Mátyáskirály nem volt elsőgenerációs, nem is vérengzés útján lett király, mint általában az elsőgenerációs diktátorok, hanem választás révén. A magyar nemesség összegyűlt a Duna jegén, s állítólag közfelkiáltásra Mátyást tette királlyá, bár erről nincs hitelt érdemlő beszámoló, mert a Duna jege épp ekkor megrepedt, s a királycsináló nemesség egy az egyben elsüllyedt. Ettől az időtől szokás Mátyást jégtörőnek is nevezni.
Mikor aztán király lett, elindult, hogy megkeresse a fekete sereget, hogy aztán ezzel a sereggel letörje a környező népek szarvait, mert a környező népek még annyira fejletlenek voltak, hogy szarvuk volt, és istállóban éltek meg ólakban, nem olyan szép palotákban, mint a magyarok, szóval ezeket a szarvakat akarta letörni, hogy egyedüli ura legyen a darwini fejlődés útjára léptetett Európának.
Ment mendegélt, már bejárta az egész országot, álruhában, mert nem akarta, hogy megtudják, ki ő. Persze mindenki tudta, hiszen már alsó tagozatban tanítják, hogy az az álruhás fickó, aki mindenféle hülyeségeket kérdez, hogy annyi-e még a mennyi, meg messze-e már a közel, meg ilyesmiket, az nem más, mint Mátyás király. De senki nem árulta el neki, hogy ismeri, mert tudták, milyen nehéz gyerekkora volt, s nem akarták újabb kudarcokkal terhelni a személyiségét, így is antidepresszánson meg xanaxon élt, még egy jó pohár tokajit se tudott meginni, mert elolvasta a gyógyszerek kezelési útmutatóját, s ezek meg a háziorvosa is szigorúan tiltották az alkoholfogyasztást. Szóval ment mendegélt, gömörből vödörbe és aztán csömörbe ért, az egész ország ott volt, de fekete seregre még itt sem talált. Végül kedvét szegve, reményvesztetten kószált a Böszörményi úton, amikor arra jött épp a druszája, Uszító Mátyás, a magor üzletlánc termékmenedzsere.
- Mijáratban királyuram - kérdezte a termékmenedzser.
- Ha válaszolsz egy kérdésemre, akkor megmondom. Válaszolsz?
- Igen, válaszolok.
- Nagyon jól válaszoltál – mondta a király és elpanaszolta, hogy épp a fekete sereget keresi.
- Ezen aztán ne búsulj uram királyom -, s ezzel a drusza kanyarintott a királynak egy szelet mangalicaszalonnát és megfújta a szittyakürtjét. A kürthang alig felharsant, máris ott termett egy csapat feketébe öltözött deli legény. Az érkezők elején, igazi hungarikum, Bayer Aszpirin, a Nemzeti Gárda izgatószere trappolt, s az éljen Szálasi meg a Hitler / verjük a zsidókat bikacsökkel kezdetű dalt tanította elvtársainak. A király rögvest ki is nevezte őt Kinizsi Pálnak, rárakott a hátára egy kétmázsás malomkövet és a sereggel együtt elküldte Kenyérmezőre, hogy a hazai nemzetvesztők után tanítsa móresre a szerbeket, meg az albánokat is.
Azon nyomban el is indult a sereg, még szusszanásra sem álltak meg a Nagyenyed, Böszörményi sarkon, csak Aszpirin vezér szólt vissza, a Királyhágó tér magasságából, hogy nem baszol át uram királyom. Mert neki kicsit azért gyanús volt ez az olasz feleség, meg a román rokonság, meg különben is kurvára nyomta a hátát a malomkő. Én – kiabálta a király, hogy tudnálak, én alapból igazságos vagyok. Nem is tudnék nem igazságos lenni. Menjetek, csak menjetek, majd én addig itthon Beatrixel elterjesztem a fokhagymaevést és kiűzöm a hazából az ördögtől megszáll multinacionális tőkét. És tényleg ez is lett. A fokhagymaevés annyira elterjedt, hogy olyan büdös lett Magyarországon, mint egy ragadozó állat vastagbelében. S a tőke valóban elhúzott az országból, igaz nem a szag miatt, mert a pénznek ez a szag-ügy egyáltalán nem számít, hanem mert olyan kockázatos volt itt befektetni, hogy a nyugati pénzmágnások egy peták nem sok, annyit sem bíztak volna a magyar gazdaságra. Mindenesetre Mátyás és Bea asszony úgy gondolta, az ország ördögtelenítése a fokhagymának köszönhető, ami egyébként a királynő ötlete volt, mert Bea asszony ekkor még teljes mellszélességgel a legendás király mellett állt, s hát az a mell már genetikailag eleve széles volt, s egy kis plaszikázás még rá is segített. De hiába volt ez a széles mell, amikor a zabigyerek-ügy, ez a Korvin János dolog kiderült, ráadásul kicsit később még Korvin Ottóról is hallott a királynő, ami már mindennek a teteje, hogy a király félrekefél és kommunistákat nemz az országnak. Szóval attól fogva Beatrix kihátrált a király mögül. S ez lett aztán Mátyásunk veszte. Mert hiába volt olyan bölcs, hiába foglalta el Bécset, Jajcát, meg Szabácsot, hiába került érintésnyi közelségbe a német-római császári trónhoz tulajdonképpen ettől fogva borítékolva volt a pusztulása. Márminthogy Beatrix Olaszországból egy levélben kapta meg a mérget. Mikor aztán a mesebeli király épp Prága elfoglalását ünnepelte az asszony ezt a mérget belekeverte Mátyás borába. Így aztán a nagy király, nem a politikai ellenfelek, mint hitték sokan, nem az ármánykodó hígmagyarok, nem is a bosszúszomjas török vendégmunkások, hanem, ahogyan a legtöbb magyar férfi: a házasságtörés áldozata lett.
Mire a hír elért koszovóba Bayerékhoz, a király már el is volt temetve. A fekete sereg szétszéled, ki albán lett, ki pedig szerb, csak a parancsnok vándorolt magányosan a balkáni utakon az elhagyott haza felé. Ahol megszállt mindenütt elmesélte, hogyan tett igazságot Magyarországon Mátyáskirály. De hát meghalt, siratott a vándorló vezér, hiába minden, oda az igazság. Sajnos a vendéglátók nem értették a megható történetet, mert nem tudtak magyarul, csak azt látták, hogy nagyon sirat ez a vándor, s hogy könnyebb legyen a lelke mérhetetlen mennyiségű pálinkát töltöttek belé.
Ám a fájdalom pillanataiban nem állt meg az élet. Ahogyan Mátyás előtt, úgy Mátyás után is volt világ. Még Bayer Aszpirin, a nagy rétor számára is, aki a sok alkoholtól annyira belejött a hazudozásba, hogy Jókainál is nagyobb mesemondó lett belőle. Hazaérve elvette, Nagy Esztert, Grósz Bella dédunokáját. A frigyből gyerekek születtek, akik a zsidó vallás szabályai szerint zsidók lettek. Uszító Mátyás, akit a világ később Matthias U Sito néven ismert meg, feltöltötte magor termékekkel a megürült Auchan és Tesco-áruházakat, majd világméretűvé növelte a MAGOR-láncot, ami immáron nem is számított hungarikumnak, hanem inkább multinacionális vállalkozásnak. Ez ellen vették föl a harcot az egyesült államokban és Kínában az antiglobalista szervezetek. Noam Chomsky, az ősz tudós például a generatív grammatika módszerével bizonyította be, hogy ilyen szó, hogy magor, nem is létezik, márpedig, ha egy jelölő nincsen, akkor jelölt sincsen. Hát ami igaz, igaz, ebből a fejtegetésből sem lett antiglobalista szlogen. Bea asszony, Mátyás özvegye hozzáment Győzikéhez, aki a maga nemében szintén király volt. Az egészséges mangalicazsírtól az ország egészségi állapota évről-évre jobb lett. Nem volt szükség immáron az egészségügy reformjára, mert a betegség, mint probléma megszűnt az országban. A liberálisok újra koalícióra léptek a szocialistákkal, s az így létrejött liberálbolsevik koalíció megint biztonságos többséggel tudta kormányozni az országot. Az ellenzék rajongott a kormányzó pártok politikusaiért, szónokaikat megtapsolta, s ha a parlament folyosóin összefutottak szájoncsókolták egymást, mint valaha Kádár és Brezsnyev elvtársak. Minden október 23-án együtt ünnepelt az ország, a meghurcolt ötvenhatosoknak, ha épp rossz idő volt, valahai ávósok ajánlottak fel pufajkákat, hogy meg ne fázzanak, nehogy egy hülye betegség leterítse a nemzet alig maroknyi megmaradt hősét. A besúgók köszönő levelet kaptak a besúgottaktól, hogy megörökítették a múltjukat, s így a legnagyobb részletességgel el tudják mesélni az unokáiknak, hogy mi történt velük fiatal korukban. A katolikus egyház és a nemzetvédő szervezetek felajánlották szentistván szélső jobbját a dohányutcai zsinagógának, maguknak csak a középső jobbot tartották meg, pedig az sokkal kisebb volt. A pazar átadási ünnepségen együtt lépett fel az Egészséges Fejbőr és a Budapest Klezmer Band. A reneszánsz év helyett a kulturális miniszter bevezette a reneszánsz évszázadot. A bejelentésre hazánkba utazott Hiller István távoli unokatestvére, az amerikai elnök Hilleri Clinton is. A turulmadarak helyett a kormányzat hollószobrokat állított országszerte, amibe belenyugodtak a nemzeti konzervatívok is, mert mégiscsak madár, meg a liberálisok is, mert legalább nem turul. Ezidőtől nem csak a legtöbb nóbeldíjast adtunk a világnak, hanem minden nóbeldíjas magyar volt, vagy magyarnak vallotta magát. Horn Gyulát, halála után nemzeti konszenzussal pápává választotta a nép. A halott Gyula pápa megbízásokat adott különböző építkezésekre, például a nemzeti színház stílusában a Duna fölé emeltek egy függőkertet, a Nemzeti Regeneráló Központot, ahol Bagdi Emőke, Popper Péter és Csernus Imre rövid tanfolyam keretében mindenki számára elérhetővé teszi a reneszánsz embereszményt, ami nem más, mint az archetipikus magyar jellem.