Mindenki gyerekGyöre Gabriella beszámolója Háy János kötetének bemutatójáról

Reményi József Tamás, a kötete szerkesztője szerint a könyv úgy beszél jelentős filozófiai problémákról, hogy közben a mindennapok nyelvét használja - Háy János csak részben értett egyet beszélgetőpartnerével, mert a regény nyelve látszólag ugyan valóban a mindennapok nyelvét idézi, mégis konstruált nyelv. A regény szerkezete lineáris, amennyiben a lassan felnőtté érő, de sorsát be nem teljesítve környezete számára továbbra is csak 'a gyerekként aposztrofált hős történetét ismeri meg az olvasó, melyről a találkozások alkalmával mellékszálak indulnak el, s kibomlik azoknak története is, akikkel találkozik.

A gyerek, egy gyerek közben az ülőhelyekről kiszorult, a széksorok közötti közlekedőfolyosó padlószőnyegén ülő érdeklődők között előbb ül, majd fekszik, lábával kalimpál, rugdos, az első sor kerekesszékes hallgatójának gumikerekeit piszkálja – jól láthatóan unatkozik, s csak darab ideig köti le, hogy apjának mutassa testének hajlékonyságát, s az első pár perc apja felé küldött széles mosolyai után már inkább a padlószőnyeg mintáit bámulja, aztán azon töri a fejét, hamar megoldást találva a melette ülő hölgy oldalának rugdosásával, hogyan vonhatná magára vissza édesapja elmélyült hallgatással jelzett figyelmét ’A gyerek’ről a gyerekre. Sikerül is neki. Neki sikerül.

A történet inkább a szereplő sorsának általános vonásait igyekszik hangsúlyozni: bár meghatározható az idő és a hely is, de ez valójában lényegtelen. A regény mindennapi tehetetlenségeink, szerencsétlenségeink felmutatásával nem kegyetlen tükröt tart, hanem tükröt tart, ami érhet kellemetlenül is. A gyerek, a falu gyereke, akiből mindenki szerint lesz majd egyszer valaki, de aki végtére nem, vagy nem a kívánt formában tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket; a szülők, az apa és az anya, akik sorsuk beteljesedését gyermekükbe projektált vágyaik beteljesülésében látva önmagukat értéktelenítik, lehetetlenítik el, külső pontban rögzítve sorsuk meghatározóját lemondanak saját életük alakításának lehetőségéről, vagy a falu lakói, akik maguk is valamiféleképpen a beteljesületlen vágyakat projektálják a majd bizonyára sikeressé váló fiúba, fiatal felnőttbe majd felnőttbe, 'a gyerek'-be, akiben ki-ki saját sorsa kanyarodásait is megláthatja - ezek azok a legfontosabb jellegzetességek, amelyek a regénnyel kapcsolatban elmondhatóak.

Szép. A gyerek. Piros borító, pálcikaemberke fölé magasodó görbült hátú atya. A vékonyka gumikerékről figyelme a küllőkre koncentrálódik, végigköveti a keskeny húrokat a kerék szélétől a közös középpont felé, a másik oldalról csatlakozó fémszál útjába kerül a kiválasztott szálat körbefogó kezének. Ismét rugdos. Az apja előbb saját cipőjét teszi fia lába alá, majd a kezével fogja meg a kalimpáló lábakat, végül a gyerek egészét rántja vissza egyetlen mozdulattal magához, a közelbe – elérje, ha kell. Ha vissza kell fogni a felgyülemlett, e körülmények között kanalizálhatatlan életenergiát, mely még kitörési lehetőségeinek kényszerűen értelmetlen keretei között is szép.

A regényt, mondta a beszélgetésben Háy János, a legtöbb esetben valamiféle túlzással (túl sötét, túl kegyetlen, túl túl) jellemezték neki olvasói, de végiggondolva a dolgot, maga is mindig csak azokat a könyveket szerette olvasni, amelyek valamiképpen ilyen túl-jelzővel aposztrofálhatóak.

Lopott, kapott, ferdült, torzult, (’túl?’) történet – híres írót barátja invitálja, ugyan nézné már meg most született csemetéjét. Addig-meddig, míg a látogatás létrejön: nézegeti jobbról-balról, majd távoztában kipréseli a lakonikus mondatot: „Szép, szép, de lakásba snassz, nem?”

Mint író, igyekszik ragaszkodni ahhoz a pozícióhoz, hogy hőseivel egy szinten áll, azaz nem irányíthatja, nem ítélheti sem meg, sem el őket − az olvasó számára mintegy lehetőséget teret arra, hogy hasonlóképpen szembesüljön magával, mint szembesülhetett ő is a világ és valamennyi létező, így önmaga és bármely más ember tökéletlenségével − szériahibás világban élünk, mondta, mely hiába akarja elhitetni velünk a tökéletességet, az valójában nincsen: ahogyan nem cserélhetők az ember alkatrészei a végtelenségig, éppúgy nem javítható meg minden − a szembenézés pedig nem spórolható el.

Lakásba mindannyian. Egyébként is. Sanszunk sincs nem snassznak lenni.

A regényből a rendezvényen Rátóti Zoltán olvasott fel részleteket. Közben a tolószékes hölgyet többször keresik telefonon, majd el kell rohannia − feláll a gyerek, az apja, meg a többi földre került is mind.