Napló Londonból – Háy JánostólBeszámoló a Channels drámaírói műhelykurzusáról 1.

Háy János A Gézagyerek című, sokszoros díjnyertes darabját a londoni National Theatre Channels programjának keretében beválogatták a Londonban bemutatandó darabok közé. A drámaíró dolga azonban nem könnyű, első lépésként a Magyar Magic – Fókuszban Magyarország 2004 egyik attrakcióján, a Channels programjában szereplő, brit drámaírókkal közös műhelymunkán kellett részt vennie, hogy Stone Watcher (első fordítása szerint Géza the Kid) című darabját 2004 júniusában értő és hű fordításban láthassa a londoni közönség. Háy János londoni tapasztalatairól írt a litera olvasóinak.

Repülővel érkeztünk a világpiacra: Kárpáti, Upor és én. Az árut - fogalmazzunk szakszerűen – légi úton juttatták el Londonba. A világpiacon minden kapható: vietnámi segédmunkástól, ál-afrikai fafaragásokon keleti ízekig, ami szemszájnak. Végső kínálatként a civilizált Nyugat a zenei motívumokat rabolta le, s építette ki belőle a maga világzenebizniszét. Hamarosan mi is áruk leszünk. Ezért érkeztünk Londonba, hogy a csomagolásban részt vegyünk, hogy egy angol faszival, aki nyersből dolgozott, meggyúrjuk a leendő drámaszöveget, hogy szóljon az rendesen angolul, de azért maradjon benne némi egzotikum. Egyébként a világpiac nem olyan, mint tíz éve még a kágéestépiacok voltak, ahol ponyvára teljesen értelmetlen tárgyak voltak kiterítve, ahol nem azért vett az ember egy dinamót, mert szüksége volt rá, hanem épp ellenkezőleg, azért, mert nem volt rá szüksége, mert mi a szart lehet kezdeni egy dinamóval, ami ráadásul biztosan nem is működik, mert az árus annyira bizonygatta, hogy ez még egy atomreaktort is meghajtana. A világpiac nem bírja a haszontalan dolgokat, a világpiacon csak akkor kellesz, ha hasznos vagy üzletileg.

Gyerekkoromban nem volt nap, mikor anyám ne mondta volna, hogy haszontalan kölök. A haszontalanság később lételememmé vált, a lét mint haszontalanság. A írásaim is haszontalan írások, arról szólnak, hogy mennyire haszontalan élni. E haszontalanság hasznossági fokát méri a világpiac.

A Londoni Nemzeti stúdiójába megyünk dolgozni, vagyis hasznosulni. A falakon feltűnik haszontalan társam a szenvedésben (Beckett). Gyűrött arc egy artisztikussá tett fotón. Beckett arca mint világpiaci tárgy: áru. Ezen a piacon árulják Beckettet és Stoppardot és Pintert el.

Phil Porter fiatal angol drámaírótárs segít nekem, hogy A Gézagyerek szövege is odakerüljön a ponyvára. Persze ő nem hasonlít a világpiac hivatalnokaira. Ugyanolyan író, mint én, csak tud angolul, meg fiatalabb. A hiányos angolomban Upor a segéderő. A közvetítő, aki nem csak a nyelvi nehézségeket volt képes kiküszöbölni, hanem remek pedagógiai érzékkel oltotta ki a rossz irányba vivő feszültségeket. Mert tagadhatatlan: amikor szembesültem az angol verzióval, úgy érzetem, ereimet megcsapolják, s testem a Temze nagyhalainak martalékává válik. De az intenzív munka, amit nem lehetett ellinkelni: megmentett a végső pusztulástól. Egy hét alatt mondatról mondatra átbeszéltük a darab első felvonását és a második nehezebb jeleneteit. Most Philen a sor, hogy megalkossa az angol verziót és Upor Lacin, aki majd lemeózza az angol nyelvszövetet. Aztán júniusban felolvasószínházi bemutató és egy kicsi könyvecske a darabból. Ott fogják árusítani pl. a Nemzeti boltjában. Ahol szinte csak drámák vannak. Magyar ember, még az sem, aki tízmilliós pályázatot írt ki drámára, az sem tudja elképzelni, hogy ennyi dráma létezik a világon, amennyit ott árusítanak. Na ebből a sok folyóméternyi kínálatból lesz 3,5 milliméter A Gézagyerek.