Vasárnapi ebédPolgári színjáték

ELSŐ FELVONÁS

1. jelenet
Tetőtéri lakás, ahol a lány és a férje élnek. Este, férj érkezik

Első Férfi: A gyerek?
Lány: Már alszik.
Első Férfi: Mindig alszik, amikor hazajövök.
Lány: Mert akkor jössz haza, amikor alszik, ha nem akkor jönnél haza, amikor alszik, akkor ébren lenne.
Első Férfi: A munkahelyem.
Lány: Már ott is lehet?
Első Férfi: Mit?
Lány: Inni.

Első Férfi: Túlóra. Csak hogy több legyen. Azt mondtad nem elég.
Lány: Már késő.
Első Férfi: Pedig én mindent.
Lány: Miattam felesleges.
Első Férfi: Nem lehet, hogy…
Lány: Nem. Már nem. Túl sok mindennel jársz együtt.
Első Férfi: Én tudok változtatni.
Lány: Van, amiben nem.
Első Férfi: Mindenben!
Lány: Húsz év múlva is ebben a tetőtérben. Veled ez a lehetőség, hogy itt.
Első Férfi: De ezt az apám építette a saját kezével…
Lány: Olyan is a keze.
Első Férfi: Ki lehet bővíteni. Úgy csinálta direkt, hogy hozzá lehet nyitni például a tető másik oldalát, de a kert felé hátra is lehet.
Lány: Az anyádék akkor is alattunk maradnak. Vagy leöntjük őket betonnal, aztán kitesszük a kertbe szobornak?
Első Férfi: A szüleim. És mennyi mindent megcsináltak azért, hogy nekem jó legyen.
Lány: Neked.
Első Férfi: Meg neked is.
Lány: Nekem? Mit?
Első Férfi: A gyereket mindig. Szólni sem kellett…
Lány: Azért nem, hogy jöjjenek, csak hogy menjenek végre el.
Első Férfi: Mert szeretnek.
Lány: Én nem. Nekem nem a szüleim. Csak két tolakodó ember, akinek mindig van valami jótanácsa. Felírják papírra, mit kell másképp csinálni, amikor hazamegyek felolvassák. Én nem akarok velük, nem akarom hallgatni az anyád hangját, nem akarom az anyád ebédjét enni vasárnap…
Első Férfi: Vasárnap a te anyádéknál vagyunk.
Lány: Még szerencse.
Első Férfi: Soha nem mondtam, hogy ne, hogy maradjunk inkább itthon.
Lány: Mért mondtad volna?
Első Férfi: Csak azt akarom mondani, hogy én mindenben alkalmazkodtam.
Lány: Az természetes. Mért ne alkalmazkodtál volna?
Első Férfi: Azért nem volt könnyű nekem se. Nem olyan egyszerű a te szüleiddel se. Nekik én egy rossz választás vagyok. Mert mást képzeltek, olyat, aki megy ahhoz a lányhoz, amilyennek téged képzeltek.
Lány: És igazuk is volt.
Első Férfi: De te nem vagy olyan lány, amilyennek ők képzeltek.
Lány: Soha nem akartam olyan lenni, amilyennek ők akartak. Az a lány pont olyan volt, mint ők. Unalmas. Az anyja hangján beszélt, az apját látta a legjobb férfinek. Szóval nem, olyan az biztos nem vagyok.
Első Férfi: Akkor olyan férfit sem kaphatsz, amilyet ők képzeltek.
Lány: Régen lehet, hogy nem, de mostmár igen.
Férfi: Most mért? Mi változott?
Lány: Hogy tudom, hogy kaphatok. Akkor azt hittem csak te lehetsz, de mostmár tudom, hogy más is.
Férfi: De nekünk van egy közös életünk.
Lány: Csak volt.
Férfi: Bármiben tudok más lenni.
Lány: Hiába, az anyádat nem tudod innét kitörülni. Az itt van, még akkor is, ha nincs.
Első Férfi: Így könnyű, hogy itt vannak, s tényleg nincs nekik senkijük és minden pénzt nekünk.
Lány: Nem kell. Az a pénz nekem nem kell, azért fizetnek, mert itt vagyunk, meg akarnak venni. De én nem akarok itt maradni. Budára akarok költözni, ahol a szüleim is…
Első Férfi: Nem is szereted őket.
Lány: Nem azért, hanem mert ott szoktam meg.
Első Férfi: Budafok is Buda.
Lány: Mennyire nem értesz semmit. Te annyira más vagy, hiába végeztél üzemmérnökit. Pont olyan lettél, mint a szüleid. Nem tudod, mit akarok. Csak azt tudod, amit a szüleid akarnak, mert csak azt láttad, azt az akaratot, nem is tudod, hogy más is van. Nem tudod, hogy másért is lehet élni, meg máshogyan.
Első Férfi: Nem ittam. Ma sem.
Lány: Mindegy.
Első Férfi: Nem számít?
Lány: Nem.
Első Férfi: Eddig azt mondtad azért.
Lány: Nem. Ha nem te lennél, akkor ihatnál is. De te vagy.


2. jelenet

Előszoba. Csengetés. Bent: férfi az órájára néz, a felesége is a falon lógó órára pillant. Ajtót nyitnak, a lány lép be.

Apa: A gyerek?
Lány: Nem hoztam?
Apa: Mért?
Lány: Meg kell beszélni valamit.
Apa: Mit?
Lány: Elválok.

Apa elképed.

Apa: Te ezt csak így bejelented?
Lány: Hogy kéne?
Apa: Valahogy finomabban.
Lány: Én válok el, nem ti.
Apa: És anyád? Anyádra nem gondolsz?
Lány: Mindig rá gondoltam, de most nem tudok.
Anya (érkezik): Mi van?
Apa: Azt mondja, elválik.
Anya: Hogyhogy el?
Lány: Nem bírok vele tovább.
Anya: Nálunk nem szokás elválni.
Lány: Nem. De én akkor is.
Anya: Hogyhogy akkor is? Nézz rám, én elváltam, nem váltam el. Én végigcsináltam, mert nálunk mindenki végigcsinálja.
Apa: Én is, mert én sem váltam el. Mert akkor az anyád is elvált lenne, ha én elváltam volna, de az anyád az nem egy elvált asszony. Amikor a fele gyerek elvált volt az osztályban, mi akkor is együtt.
Anya: Ennek van értéke, csak ennek, ha ezt egyszer megbontod, akkor már mindegy, mint a kutyák, bárkivel összefekhetsz…
Apa: A kutyák nem fekve csinálják.
Anya: Minek szólsz bele. Csak úgy mondtam, nem a fekvésen volt a hangsúly, meg nekem amúgy sincs időm ismeretterjesztő filmeket nézni, hogy a kutyák hogy csinálják, mert nekem itt a háztartás, úgyhogy ne szólj bele abba, amit mondok. A lényeg az, hogy az ember az ilyet csak egyszer rúghatja föl, utána már fölrúgva marad.
Apa: Az biztos és fölrúgva még egy focisa se néz ki jól, nem még egy házasság.
Anya: Mindig a foci, neked ilyenkor is a foci jut eszedbe.
Apa: Nemsokára vébé.
Lány: Iszik.
Anya: Iszik? Naés. Minden férfi iszik, az hogy iszik az nem válóok. Akkor nem lennének Magyarországon házasságok.
Apa: Mennyit?
Lány: Többet.
Apa: Az baj.
Anya: Mért lenne baj. Te is mindig többet. Még a házassági évfordulónkon is. Mégsem lett válás.
Apa: Pont azért.
Anya: Mi az, hogy pont azért?
Apa: Pont azért ittam, mert ennyi éven keresztül nem lett válás.
Anya: Örömödben, mi?
Apa: Nem tudom, nem emlékszem, tényleg sok volt, meg mostmár mindig elfelejtek mindent, ha iszok. Még azt is, hogy miért.
Lány: És agresszív is.
Anya: Agresszív? Nem olyannak ismertem meg. Aki nekem kezitcsókolomot köszön, az nem lehet agresszív.
Lány: Másnak mutatja magát. Mindenki azt hiszi, hogy nem olyan, amilyen, pedig olyan, csak tud úgy csinálni, hogy másmilyen.
Anya: Ezt nem hiszem. Olyat csak a színészek csinálnak, hogy még a magánéletben is azt hiszik színpadon vannak, összevissza keverik a szerepeket, még ebéd közben is, azt hiszik királyok, meg ilyesmi,  verset mondanak a sültcsirkéhez, de a Tamás, a Tamás egy üzemmérnök.
Lány: Nem kell azért annyira lekicsinyelni, mert üzemmérnök.
Anya: Én? Dehogy. Csak azt nem lehet róla elhinni, hogy tud úgy csinálni, hogy másmilyen.
Apa: Hát nem. Mert én is jól kijöttem a Tamással, nagyon is megértettük egymást.
Anya: Mikor borért kellett menni, akkor főleg.
Apa: Akkor is, meg akkor is, amikor a nőkről volt szó.
Anya: Nőkről? Milyen nőkről?
Apa: Nem konkrét nőkről, csak úgy általában a nőkről, hogy milyenek, abban nagyon jól megértettük egymást. És tessék, igaza is lett neki, mert most lapátra lett téve, mert iszik, csak mert iszik.
Lány: Apu, én vagyok a gyereked.
Apa: Persze, hogy te vagy.
Lány: Akkor nem őt kéne védened.
Apa: Én senkit nem védek, csak igazságos akarok lenni.
Lány: Az igazság az, hogy nem tudok vele tovább. Már eldöntöttem.
Apa: Akkor ne fogd az alkoholra, ha a te döntésed.
Lány: Az alkohol is része a döntésemnek.
Apa: Én azt nem tudom elhinni.
Lány: Pedig igaz.
Anya: És lakni, hol fogsz? A volt anyósodnál nem maradhatsz.
Lány: Hát ott nem. Egy percet sem.
Anya: Akkor hová? Hová mehet egy elvált nő egy hatéves gyerekkel?
Lány: Haza…
Anya: Hogy haza? Azt nem. Apádnak magas a vérnyomása, azt vele nem lehet megtenni, meg nekem is vannak problémáim, a szívemmel. És különben is apád alszik a szobádban, mióta elköltöztél.
Lány: Pont azt akartam mondani, hogy haza nem, mert azért mentem férjhez, hogy elmehessek innét.
Anya: Azért mentél férjhez, mert teherbe estél.
Lány: Azért estem teherbe, hogy elmehessek, mert nem bírtam már veletek. Levegőt nem lehetett venni tőletek. Állandóan engem basztattatok. Hová megyek, mikor jövök, kikkel leszek, mit vegyek föl…
Anya: A szülőnek gondoskodnia kell a gyerekéről.
Lány: De én már nem voltam gyerek.
Anya: Egy szülőnek a gyereke mindig a gyereke, amikor felnő akkor is.
Apa: Ráadásul te még akkor csak tizenhét voltál, az még kiskorú. Jogilag is.
Anya: Mindig előhozol ilyen érzéketlen dolgokat, a gyerekünkről van szó, az nem egy jogi kérdés.
Apa: Jó, csak az akartam ezzel mondani, hogy az érzelmi dolgokon kívül még jogilag is.
Anya: Na, hagyjuk. A lényeg, hogy azt akartuk, hogy boldog legyél, hogy menjél például egyetemre. Csak jót.
Lány: Ti jót? Belehajtottatok ebbe a házasságba. Még a Tamás is jobbnak látszott nálatok. Szóval haza nem, attól nem kell félni, hogy haza.
Anya: Albérletbe? Azt miből fizeted. A Tamás nem fog neked annyi pénzt adni, mert neki sincsen. Örül, ha annyit, amennyit a bíróság megítél.
Lány: És a nagymama lakása?
Anya: A nagymama lakása?
Lány: Igen. Ott van üresen, mióta meghalt…
Anya: Alig temettük el.
Lány: Több, mint fél éve.
Apa: Még jó, hogy most halt meg, nem jövőre, mert akkor ugye szóba se kerülhetne…
Anya: Hagyjad már az anyámat, legalább most már, hogy halott.
Apa: Emiatt nem hiszek istenben, mert azt ígéri, mindenki feltámad. Még az anyád is.
Anya: Hogy tudsz ennyi ideig utálni valakit. Ráadásul olyat, aki már nem is él.
Apa: De volt, amikor élt, és itt maradt az emléke.
Anya: Nem, azt a lakást nem lehet.
Lány: Mért nem? Ott áll üresen, senki nem használja.
Anya: Azért van meg, mert nem csak az enyém. Ketten örököltük. És még nem tudtuk eldönteni, mi legyen.
Lány: Most akkor lehetne az, hogy az enyém.
Anya: Nem érted, hogy csak a fele az enyém… Azt persze én odaadnám bármikor, de a Laci bácsi nélkül nem tehetem.
Lány: A Laci bácsinak biztos nem kell, neki minek kellene, nincs neki senkije, mit akarna vele.
Apa: Ja, még véletlenül elvesz egy fiatal titkárnőt a cégnél, az meg elszedi tőle.
Anya: Kicsoda szedi el?
Apa: Egy nő. Vannak ilyenek. A nők bármire képesek, ha megszerezhetnek egy lakást.
Anya: Akkor is az övé.
Apa: Mondjuk ez is igaz és az azért, egy lakás, az azért mégiscsak egy nagy érték. Nem mindig örököl az ember egy lakást a szüleitől.
Anya: Egyszer.
Apa: Legfeljebb, ha elváltak, akkor kétszer. Tényleg, lehet, hogy az elvált szülők gyereke jobban jár, mintha együtt maradnak. Erre eddig nem is gondoltam. Ráadásul mindenki sajnálja őket.
Anya: Ki sajnálja őket?
Apa: Az iskolában a tanítónő, meg a pszichológus is, akihez elviszi, mert van egy csomó problémája a válás miatt.
Anya: Épp azért viszik el, mert problémája van, azért van problémája, mert elválltak a szülei.
Apa: A többinek is van problémája, csak nem merik elvinni a pszichológushoz, szégyellik, hogy még el se váltak és így is tele van traumával a gyerek, azokat senki nem kezeli, de ha már elváltak, akkor lehet. Meg ahhoz is kell pszichológus, hogy kinek ítéljék. Ha például a te szüleid is elváltak volna, akkor ugye nem kellene a Laci bácsival vacakolni, mert eleve két lakást örököltetek volna.
Anya: De nem váltak el. Úgyhogy csak ez az egy van. Ez meg közös.
Lány: Pedig ez a megoldás. Meg kell kérdezni a Laci bácsit.
Anya: Kérdezd!
Lány: Én? Én kérdezzem meg, ezt nem mondod komolyan. (Az apára néz)
Apa: Majd anyád…
Anya: Mindent nekem kell. Ha bármi nehéz, azt nekem kell.
Apa: A te testvéred. Én nem mondhatom neki, hogy add ide az örökséged.
Anya: Azért van, mert te nem örököltél semmit.
Apa: Örököltem, de egy vidéki lakást pesten csak egy zsigulira lehet átváltani. Erről én nem tehetek.
Anya: Egy használt zsigulira.
Lány: Én azt az autót annyira szerettem.
Apa: Én is, akkor még tudtak az oroszok, később már csak szarabbakat gyártottak, ráadásul drágábban.
Anya: Holnap felhívom.
Lány: A Laci bácsi mindig szeretett engem.
Anya: A Laci bácsi mindenkit szeret, olyan típus.
Apa: Könnyű úgy szeretni, hogy semmi felelősség.
Anya: Neki a munkája volt a felelősség, nem a család.
Apa: Azért a család más. Ott nem lehet azt mondani, hogy most ezt nem vállalom vagy betegállomány.
Anya: Soha nem ment betegállományba, nem olyan mint mások, akik csak az influenzát várják, meg a nyugdíjat.
Lány: Mennem kell.
Anya: Ilyen gyorsan,
Lány: A gyerek miatt.
Anya: Persze, a gyerek a legfontosabb. Főleg, hogy mostmár elvált szülők gyereke lesz.
Apa: Tudja már?
Lány: Sejti.